Tállai: a cégek negyede lehet megbízható adózó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány várakozásai szerint első körben a magyarországi vállalkozások egynegyede, mintegy 140 ezer cég kerülhet a megbízható adózó kategóriába – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, az adóhatóság átalakításáért felelő kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán.


Tállai András emlékeztetett, a kedden a parlament által elfogadott adócsomag értelmében a vállalkozásoknál bevezetik a megbízható, az átlagos és a kockázatos adózó fogalmát. A megbízható vállalkozások  a piacon is könnyebben tudnak majd érvényesülni, hiszen vásárlói, beszállítói is látják majd a jó minősítést, amelyet a bankok is figyelembe fognak venni.

Mint elmondta, 2016-tól negyedévente értékelik majd a vállalkozásokat, és a megbízható kategóriába kerülők sok előnnyel számolhatnak, míg a kockázatos adózókra jobban figyel az adóhatóság; ezek a cégek az adótartozásuk rendezése után kerülnek át az átlagos adózók csoportjába.  

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a frissen elfogadott adócsomagban lényegében csak kedvező változások vannak: teher-, adó- és adminisztráció csökkenés, és a törvény – mind a magánszemély adózók, mind a vállalkozások számára – egyszerűsítéseket, kedvezményeket tartalmaz.

Tállai András kiemelte: a személyi jövedelemadó (szja) körében jelentős változás, hogy 2016-tól 1,5 millió ember helyett az adóhatóság készíti el az adóbevallást, 2017-től pedig már minden magyar magánszemély esetében. Hozzátette: az elektromos autókat terhelő adók lényegében megszűnnek,a  fuvarozók is kedvezményt kapnak, és illetékkedvezményeket is bevezetnek.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).