Tárgyalják az adótörvényeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A parlament kedden megkezdi az adótörvények módosításának általános vitáját, ötórás időkeretben.

A javaslat az áfatörvényt leszámítva, amelyről új jogszabály készül, valamennyi adótörvényt módosítja. Emellett tartalmazza a tb-törvények és több más jogszabály módosítását is.

Veres János pénzügyminiszter korábbi tájékoztatása szerint az egyik leglényegesebb változás az úgynevezett „”kis adók”” összevonása. A szakképzési hozzájárulás, az innovációs járadék, a munkaadói járulék és a rehabilitációs járulék helyébe egységes adónem lép, a kulturális járulék változatlan marad.

A személyi jövedelemadónál nem változnak a kulcsok, ugyanakkor havi 170 ezer és 200 ezer forint közötti jövedelemnél – az adójóváírás változása nyomán – az eddigieknél havonta 4 500-4 700 forinttal több marad a lakosságnál, ami összességében évi 30 milliárd forint többletjövedelmet eredményez.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).