Tartós maradhat az alacsony kamat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Valószínűtlenné vált a monetáris politika jövő évi szigorítása londoni elemzők szerint.


Londoni pénzügyi elemzők szerint az olajárak folytatódó gyengülése olyan mértékben csökkentette a magyarországi inflációra hosszabb távon ható felhajtóerőt, hogy valószínűtlenné vált a monetáris politika jövő évi szigorítása a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai az európai felzárkózó gazdaságok inflációs kilátásait elemző csütörtöki helyzetértékelésükben egyaránt 0,4 százalékponttal csökkentették az idei és a jövő évi átlagos magyar inflációra szóló prognózisukat. A ház új előrejelzése 2015-re zéró, 2016-ra 2,1 százalékos átlagos inflációval számol Magyarországon.

A cég londoni elemzői ezzel egy időben törölték azt az eddigi prognózisukat, hogy az MNB 2016-ban 0,45 százalékpontos kamatemelést hajt végre. A ház most már azzal számol, hogy a magyar jegybank 2016 végéig változatlanul hagyja 1,35 százalékos alapkamatát.

A Bank of America-Merrill Lynch szakértői szerint az olajárak a magyar inflációra erősebben hatnak, mint a környező feltörekvő EU-gazdaságokban, mivel az üzemanyagok jelentős, 8,3 százalékos súllyal vannak jelen a magyar inflációs kosárban. A cég kimutatása szerint az üzemanyag-komponens részaránya a lengyel inflációs kosárban 5,5 százalék, a cseh inflációs kosárban 3,7 százalék.

A ház elemzői szerint az MNB további kamatcsökkentést is fontolóra vehet, ha az éves összevetésű, teljes kosárra számolt fogyasztói árindex ismét zéró felé veszi az irányt.

A cég szerint ugyanakkor a további MNB-kamatcsökkentés ellen szól, hogy 2016-ban már a jelenlegi nominális szinten is mélyen a negatív tartományba kerül a jegybanki reálkamat.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői mindezt egybevetve közölték: alapeseti forgatókönyvük nem számol azzal, hogy a magyarországi fogyasztói árindex a következő egy évben ismét zéró közelébe kerülne, de egy olyan alternatív forgatókönyv megvalósulása esetén, amelyben a nyersolaj világpiaci ára 30 dollár környékére zuhan, már megnövekedne az újabb MNB-kamatcsökkentések esélye.

Más nagy londoni házak elemzői is tartósan a jelenlegi szinten maradó MNB-alapkamattal számolnak.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.