Tízmilliárddal kevesebb jutott az önkormányzatoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megszorítások összesen tízmilliárd forint kivonást eredményeztek a megyei önkormányzatok kasszájából – közölte a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára csütörtökön, Szegeden. Zongor Gábor a Csongrád megyei polgármestereknek tartott fórumot követően sajtótájékoztatón elmondta: a megyéknél általában az a tapasztalat, hogy mindenki a kötelező feladatok megoldására fókuszált, és a megszorítások ellenére is fenntartanak önként vállalt feladatokat.

A TÖOSZ szerint ez azt jelzi, hogy az önkormányzat finanszírozási rendjét ˝már nem igazán lehet változtatás nélkül fenntartani˝. A megye próbál a településfejlesztéshez segítséget nyújtani ahelyett, hogy egy-egy település autonóm önkormányzat lenne. Ebben az esetben a fejlesztéspolitikát nem a pályázati célok befolyásolnák, hanem a lakosság által megfogalmazott célok – fogalmazott.

Hangsúlyozta: folyamatos párbeszédben vannak az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal, amelyben fontos szerepe van a tavaly decemberben létrehozott önkormányzati egyeztető fórumnak. Sokféle javaslatuk volt, amelyek azonban mind ˝elcsúsztak˝, hiszen a finanszírozást nem lehet megoldani, ha a feladatok és hatáskörök rendszerét nem rakják rendbe. ˝El kell dönteni végre, hogy mi a települési önkormányzás minimuma˝ – jegyezte meg. Kulcskérdés, hogy mitől települési önkormányzat egy település, melyek azok a kötelező önkormányzati minimumszolgáltatások, amelyeket mindenhol biztosítani kell, és mi van akkor, ha azt egy település nem tudja garantálni – hangsúlyozta. Kitért rá, hogy a fórumon, amelyen fejlesztésekről, uniós támogatásokról, helyi adókról, hitellehetőségekről, a kistérségi hálózatok jövőjéről és az esélyegyenlőségről tárgyaltak a polgármesterek, megválasztották Csongrád megye öt küldöttjét, akik a március 27-i országos tisztújító küldöttgyűlésen képviselik a térséget.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).