Több adózónak segít jövőre a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyjából minden harmadik adózó helyett az adóhatóság készítheti el a személyijövedelemadó-bevallást már 2016-ban, a 2015-ben szerzett jövedelmekre vonatkozóan – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.


Az az 1,6 millió adózó élhet a lehetőséggel, akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, semmilyen kedvezményt nem érvényesítenek és nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot.

Az érintett magánszemélyeknek azon a nyomtatványon, amelyet munkáltatójuktól kapnak idei jövedelmükről, egy jelöléssel kell 2016. január 31-ig nyilatkozniuk, hogy felhatalmazzák az adóhivatalt a bevallás elkészítésére. Ezen felül nincs egyéb kötelezettségük az szja-bevallással kapcsolatban.

Amennyiben 2016. január 31-én a magánszemélynek nincs munkáltatója, ezt a nyilatkozatot közvetlenül a NAV-nak is megteheti.

Használja a Bérszámfejtés Navigátort!

Közel 60 adójogi, társadalombiztosítási és munkajogi alapfogalom naprakész magyarázatát teszi elérhetővé, folyamatábraként feldolgozva. Az ábrákból egy kattintással elérhetőek a kapcsolódó kommentárok, iratminták.

Rendelje meg most >>

Természetesen valamennyi magánszemélynek lehetősége van adója 1+1 százalékának felajánlására munkáltatóján keresztül, vagy közvetlenül az adóhivatalnak papíron, illetve elektronikus úton megküldött nyilatkozattal – olvasható a válaszban.

A NAV által készített bevallás ügyfélkapus bejelentkezés után megtekinthető, és ha annak tartalmával nem ért egyet az adózó, önellenőrzéssel módosíthatja. Az elkészített bevallásról kizárólag azok kapnak közvetlenül tájékoztatást a NAV-tól, akiknek visszaigényelhető, vagy befizetendő adójuk keletkezik, de külön kérésre a NAV bárkinek megküldi szja-bevallását papír alapon.

Az adótörvények számos adó-, illetve adóalap-kedvezményre (első házasok-, családi-, súlyos fogyatékos-, lakáscélú hitel-, tandíj) nyújtanak lehetőséget. Akik ezeket igénybe vehetik, azok szja-bevallásukat továbbra is a megszokott formában, illetve munkáltatójuk segítségével nyújthatják be.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).