A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alig két hét maradt a regisztrációs adó visszaigénylésére. Eddig a jogosultak harmada jelentkezett a pénzéért, így akár több mint 5 milliárd ˝visszajáró˝ maradhat az államkasszában – írja a Napi Gazdaság.
Az Európai Bíróság tavaly őszi ítélete nyomán közel 73 ezer, az EU-csatlakozás és 2005 vége között forgalomba helyezett használt gépjármű, illetve motorkerékpár után lehet augusztus 13-áig visszaigényelni a megfizetett regisztrációs adó egy részét.
A múlt hétig csaknem 25 ezer kérelem érkezett a vámhivatalokhoz, amelyekből 21 ezret már elbíráltak – tájékoztatta lapunkat a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) illetékese. Az igénylőknek eddig 3,7 milliárd forint adót és 560 millió forint kamatot fizettek vissza.
Július végéig 47,8 milliárd forintnyi regadót szedett be a VPOP, 2006 hasonló időszakában 40 milliárdot. A bővülés elsősorban a február eleji, inflációs prognózisnak megfelelő 6,1 százalékos adótétel-emelésnek köszönhető.
A Pénzügyminisztérium 10 milliárd forint visszatérítéssel kalkulált, így több mint 5 milliárd forint megtakarítás keletkezhet, ha a jogosultak a határidő végéig nem rohamozzák meg a hivatalt. A tapasztalatok szerint néhány ezer forint miatt általában nem vállalják a visszaigénylési procedúrát.
A kérelmet beadók számát és a megtérített regadó összegét figyelembe véve arra lehet következtetni, hogy inkább a magasabb összegű adót fizetők, vagyis az idősebb, jobb kategóriájú gépjárművet vásárlók fordultak a vámhatósághoz. Az adót jellemzően azok a magánszemélyek kérték vissza, akik maguk hozták be a gépjárművet és intézték az adófizetést.
Sokan azért estek el a nekik járó összegtől, mert nem rendelkeztek a megfelelő igazolásokkal, illetve számlával. Utóbbinak ugyanis tételesen tartalmaznia kellene az áthárított regadó összegét, ami azonban nem jellemző, így sem a vevő, sem az eladó nem felel meg az igénylés feltételeinek, hacsak nem módosítják utólag a számlát. Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke a visszaigénylési lehetőség megnyílásakor, február 15-én még úgy becsülte, hogy a jogosultak fele hozzájuthat majd a pénzéhez.
A VPOP a benyújtott kérelmek 2 százalékát utasította el, elsősorban a szükséges dokumentumok hiánya miatt. A vámhatóság azoknak is visszadobja a kérelmét, akik nem rendelkeznek az adó befizetését bizonyító igazolással, de abban az esetben, ha az igénylő fellebbez, a saját nyilvántartásukból előkeresik az adatot.
Június végén a VPOP akciót hirdetett a külföldi – elsősorban szlovák – rendszámú autóval közlekedő magyarok ellen, mivel a költségvetés – becslések szerint – legalább 5 milliárd forintnyi regadótól esett el miattuk. Ellentétes a jogszabályokkal, ha az életvitelszerűen Magyarországon élő (vagyis évente több mint 185 napot itt töltő) személy más tagországban forgalomba helyezett járművet használ tartósan a határon belül.
A vámhatóság munkatársai a közutakon, a határátkelőhelyek közelében, illetve az autópályán megállíthatják az autósokat és ellenőrzést végezhetnek. Hogy eddig milyen eredményeket ért el a VPOP, azt nem tudni, a szlovák, illetve egyéb külföldi autók hazai használatával, illetve azok ellenőrzésével kapcsolatban ugyanis nem vezetnek külön statisztikát.
A szakértők szerint a más tagállamban tartózkodási engedéllyel és ott albérleti szerződéssel rendelkezőket nehéz tetten érni, a regadót elkerülők többsége pedig – a szomszédban erre szakosodott cégeknek köszönhetően – ebbe a kategóriába tartozik.
Forrás: Origo
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!