Több tonna fémhulladékot foglalt le a NAV
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az engedély nélkül kereskedő magánszemélyt 8 millió forintra bünthetik.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei várhatóan 8 millió forint bírságot fognak kiszabni annak a magánszemélynek, aki illegálisan kereskedett fémhulladékokkal és akinél lefoglaltak több mint 2,5 tonna fémet.
A NAV pénzügyőrei másodszor jártak Gödöllőn ugyanannál a magánszemélynél, akitől tavaly 163 kilogramm vashulladékot koboztak el illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt. Az illető akkor közel 300 ezer forint fémigazgatási bírságot is kapott. A mostani ellenőrzéskor a pénzügyőrök útközben találkoztak az ellenőrzött személlyel, aki épp egy kisteherautóval szállított összesen 2,6 tonnányi, fém gépjárműalkatrészt, illetve bontásból származó fémhulladékot, valamint egy – a fémhulladékok mérésére szolgáló – tolósúlyos mérleget.
A közúti ellenőrzéskor kiderült, hogy a raktérben lévő autóalkatrészeket autószerelőktől kapta, azonban azok eredetét semmilyen okmánnyal nem tudta igazolni. A fémkereskedők nyilvántartásai alapján kiderült az is, hogy az ellenőrzött személy 2010 januárjától kezdve – hajléktalan emberek nevében – közel 100 tonna fémhulladékot már értékesített engedéllyel rendelkező fémkereskedőnek.
A pénzügyőrök illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt a gépjárművön lévő 2,6 tonna fémhulladékot, illetve a fémfelvásárlók által kiállított fémleadási okmányokat lefoglalták és fémkereskedelmi törvénysértés miatt eljárást indítottak, de mivel a hulladékok gyűjtését, tárolását és ártalmatlanítását is engedély nélkül végezte, ezért még hulladékgazdálkodás megsértése bűncselekmény elkövetése miatt is felelnie kell. Az engedély nélkül folytatott illegális tevékenység miatt több mint 8 millió forint bírság kiszabása várható.
A NAV vizsgálatot indított a fémkereskedők ellen is, akik a lomtalanításból származó fémhulladékot átvették, és ha bebizonyosodik, hogy a fémkereskedők szabályt szegtek, úgy a kereskedők számíthatnak arra, hogy ellenük fémigazgatási eljárást vezet be a NAV.