Többet kapnak a duális képzésben résztvevő hallgatók

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adómentes lett a minimálbér erejéig a duális képzésben résztvevő hallgatók díjazása, amelyet a hallgatót foglalkoztató vállalkozás fizet, így az érintett cégek pénzügyi osztályának figyelembe kell vennie a bérszámfejtésre vonatkozó módosításokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária lapunknak küldött közleményében. A júniusi törvénymódosítás 2015. szeptember 1-ig visszamenőleg is kiterjesztette az adómentességet.

A duális képzés sajátossága, hogy a cégek munkaszerződés alapján díjazást nyújtanak a hallgatóknak az oktatás teljes időtartamára, de a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján (1995. évi CXVII.) a hallgatóknak a duális képzés során az elméleti szakaszban kapott díja eddig adóköteles volt, szemben a nappali tagozatos hallgatók szakmai gyakorlatával. Azonban a 2016. június 16-i változtatás értelmében a minimálbér erejéig (111.000 Ft/hó) megszűnt a duális képzés során nyújtott díjazás adókötelezettsége az elméleti szakaszra vonatkozóan. További módosítás, hogy a munkahely által adott béren kívüli juttatások erre az időszakra is kedvezményes adózással adhatóak (pl. üdülési csekk, munkahelyi étkeztetés, Erzsébet-utalvány).

Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere elmondta: „Az említett törvénymódosítás nem csak a hallgatókra, de a cégekre nézve is pozitív hatású, mivel a változtatás havi szinten 28,5%-os (nagyjából 31.000 Ft/fő) adómegtakarítást jelenthet számukra. Ugyanakkor a vállalatok szempontjából a bérszámfejtési területnek ügyelnie kell arra, hogy a hallgatókat még időben áthelyezzék az adómentes kategóriába.”

Tanulmányi szerződés – 2016.09.01.

Mikor és kivel kössünk tanulmányi szerződést?
Amikor a munkavállaló tanul: Kell szabadságot kivenni? Ki fizeti a tanulmányi költségeket?
Ami ne maradjon ki a tanulmányi szerződésből
Mikor jár magasabb bér a végzettség miatt?
A tanulmányi szerződés megszegésének jogkövetkezményei

Előadók: Dr. Kártyás Gábor és Balogh Mónika

További részletek >>

A törvénymódosítás sajátossága, hogy a jogalkotó 2015. szeptember 1-ig visszamenőleg kiterjesztette az adómentességet, így alkalmazható az azóta keletkezett adókötelezettségekre is. „Ez nem kötelező, csak alkalmazható, vagyis ha egy ilyen képzésben résztvevő hallgatót foglalkoztató vállalkozás felvállalja a visszamenőleges módosítás adminisztratív terheit (önellenőrzés mind a vállalkozás, mind a hallgató 2015-ös adója tekintetében), akkor az abban az időszakban kifizetett adók és járulékok visszaigényelhetőek” – hívta fel a figyelmet a Baker Tilly Hungária szenior menedzsere.

A 2016/2017-es tanévre vonatkozóan 24 felsőoktatási intézmény összesen mintegy 2600 duális képzési helyet hirdetett meg a jelentkezőknek. A duális képzések keretében 46 különféle szak közül választhatnak a jelentkezők, akik több mint 500 vállalatnál vagy egyéb szervezetnél teljesíthetik a gyakorlati idejüket.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.