Tréfás kedvű cégvezető nem fizetett be 160 millió forint adót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Furcsa cégnév bukkant  fel a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók tavaly őszi listáján – írja a g7.hu.

Az adóhivatal által közzétett kimutatás 25. helyén egy bizonyos Mészáros & Felcut Kft. szerepelt, amelytől összesen közel 440 millió forintot követelt a NAV – olvasható a g7.hu cikkében.

Úgy tűnik, hogy ehhez a céghez nincs köze Mészáros Lőrincnek, egyszerűen csak valaki jó ötletnek tartotta lényegében róla elnevezni a vállalatát, majd elcsalni némi adót – írja az internetes újság.

A Mészáros & Felcut Kft. 156 millió 257 ezer forintnyi adófizetési kötelezettségről felejtett el így számot adni. A NAV azonban ennél is jóval több pénzt követel rajtuk. Az adóhiány után ugyanis* mulasztási és adóbírságot is ki lehet szabni. A hatóság pedig élt is ezzel, olyannyira, hogy az őszi lista szerint a be nem vallott adón felül további 288 milliót követeltek a cégtől. Így a teljes követelés meghaladta a 443 millió forintot.  A Mészáros & Felcut Kft.-n valószínűleg nem fogják tudni behajtani a követelést, mivel a céget a bíróság hivatalosan – épp a NAV kérésére – már azelőtt megszűntnek nyilvánította, és megindította ellene a kényszertörlési eljárást, hogy a vállalat felkerült volna a listára – áll a g7.hu cikkében.


Kapcsolódó cikkek

2019. december 5.

Adócsalással vádolnak vagyonvédelmi cégeket

Háromszázmillió forintos adócsalás miatt indult eljárás vagyonvédelmi cégek vezetői ellen, az ügyészség kezdeményezte az öt férfi letartóztatását – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
2019. szeptember 5.

Jelentősen visszaszorult az adócsalás

Öt év alatt 12 százalékponttal, 9 százalékosra csökkent az áfa-adórés; az áfacsalások ilyen mértékű visszaszorítása uniós szinten is példaértékű – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.