Trump 18 évig nem fizetett adót

Szerző: Ado Online
Dátum: 2016. október 3.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

18 éven keresztül évi több mint 50 millió dollárnyi jövedelemadót nem fizetett be az elnökjelölt.


A The New York Times megszerezte a republikánus elnökjelölt, Donald Trump 1995-ös vagyonnyilatkozatát, s kiderült, hogy Donald Trump valószínűleg 18 éven keresztül nem fizetett jövedelemadót. 

Bombaként robbant az amerikai politikai életben, hogy a The New York Times vasárnapra virradóra az internetes oldalán nyilvánosságra hozta: Trump 1995-ben majdnem egymilliárd dolláros veszteséget jelzett és ezért valószínűleg elkerülhette a szövetségi jövedelmi adó befizetését csaknem két évtizeden keresztül.     

 

A Times adószakértőket kért fel a dokumentumok elemzésére, akik megállapították, hogy “a gazdagoknak különösen kedvező adószabályok lehetővé tették Trumpnak, hogy 916 millió dolláros veszteségét úgy írja le, hogy 18 éven keresztül évi több mint 50 millió dollárnyi jövedelemadót ne fizessen be”. A lap szerint – az óriási veszteség miatt – Trump törvényesen kerülte el a szövetségiadó befizetését.  

A The New York Times munkatársa állítólag ismeretlen forrásból kapott meg egy háromoldalas, Trump 1995-ös adóbevallásának látszó dokumentumot, még a múlt hónapban. A borítékból kiderült, hogy New York városban adták postára és feladóként a republikánus elnökjelölt vállalatbirodalmának a Trump Toronyban lévő központját jelölték meg. 

A Trump-kampány vasárnap délelőttig nem erősítette meg és nem is cáfolta a dokumentum valóságtartalmát, viszont leszögezte: a lap “illegálisan jutott hozzá”, s ez is “újabb bizonyítéka annak, hogy a The New York Times, mint általában az establishment médiája, a Clinton-kampány, a Demokrata Párt és speciális globális érdekeik meghosszabbított karja”. 

A Trump-kampány által közzétett – de nem Donald Trump által aláírt – nyilatkozat leszögezi azt is, hogy: “ezzel együtt is, Mr. Trump több száz millió dollárnyi vagyonadókat, fogyasztási és forgalmi adókat, ingatlanadókat, városiadókat, szövetségi állami adókat, foglalkoztatási adókat és szövetségi adókat fizetett be”. A közlemény egyúttal hangsúlyozza azt is, hogy Donald Trump jobban ismeri az adórendszert, mint bármely más elnökjelölt, ezért tudja, hogyan kell megjavítani.         

Vasárnap kora reggel közzétett Twitter-üzenetében Trump – nem cáfolva a The New York Times információit – szintén leszögezte” “valamennyi, valaha indult elnökjelöltnél jobban ismerem összetett adótörvényeinket, s én vagyok az egyedüli, aki ezeket rendbe tudja tenni”. 

Donald Trump mostanáig visszautasította, hogy nyilvánosságra hozza adóbevallásait, holott ez Richard Nixon 1972-es elnökjelöltsége óta íratlan szabály, és valamennyi elnökjelölt meg is tette. Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje többször is említette, hogy valószínűleg valami titok lappang a háttérben, s most a The New York Times is ugyanazt a következtetést vonta le, mint amit Clinton a hétfői elnökjelölti vitán, hogy tudniillik Trump jó ideig nem, vagy nagyon kevés szövetségi adót fizetett. 

Maga Trump, a Twitter-üzeneten kívül, egyelőre nem szólalt meg az ügyben, de szövetségesei, például Rudy Giuliani, New York volt polgármestere a CNN hírtelevízióban kisebbíteni próbálta a nyilvánosságra került információk jelentőségét. A veszteségek leírásának módjai nem igazán érdeklik az átlagszavazót” – fogalmazott Bruce Haynes, a republikánusok egyik stratégája a Politico című lapnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Az adóhatóság vezetői székéből a miniszterelnöki székbe
2020. január 16.

Az adóhatóság vezetői székéből a miniszterelnöki székbe

Oroszországban valami elkezdődött. Putyin 2020. január 15-én beszédet mondott, két órával később lemondott a kormány, estére bejelentették az új miniszterelnök személyét. Mihail Misusztyin az előző tíz évben az orosz adóhatóság első számú vezetője volt.

Gyökeres változások a számlaadat-szolgáltatásban 1.
2020. január 16.

Az online számlaadat-szolgáltatás kibővítése elsősorban az áfás, de adózási szempontból egyszerűbb tevékenységet folytató adózóknak jelenthet valós könnyebbséget, míg a pluszfeladatok minden vállalkozásnál megjelennek majd. Legalább ilyen lényeges egy másik változás: nyártól a befogadott számlákról is a mostaninál sokkal szélesebb körben ír elő adatszolgáltatási kötelezettséget a jogszabály.