Tudni a tudhatatlant, avagy adóvita a másért való felelősségről 2.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mivel az adókötelezettség alapját az adótényállás megvalósulása adja, amely nem adózási, hanem egyéb jogterületek (polgári, kötelmi, illetve gazdasági jog stb.) szabályait érinti, ezért ezen előírásokat is segítségül hívhatjuk az adóhatóság elleni védekezésben. 


Mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni.”

Ahogyan arra az előző cikkemben felhívtam a figyelmet, a jelenleg igencsak aggályos adóellenőrzési gyakorlattal szemben, amellyel a fiktív áfa visszaigényléseket próbálják megakadályozni, kialakítható ugyan az üzleti kapcsolatok ellenőrzésének rendszere a jóhiszemű eljárás igazolása érdekében, de mindaddig, amíg az „adózói tudat”, illetőleg a „kellő körültekintés” fogalmakat nem tisztázza a jogalkotó, addig fel kell készülni arra, hogy a közös felelősségre hivatkozással nem fogja jóváhagyni az áfa visszaigénylést az adóhatóság.

Az önadózásra épülő adórendszerünk igen egyszerű logikát követ: a jogalkotó elkészítette az adókötelezettségekre vonatkozó szabályozást, az adózó végrehajtja az abban foglaltakat, majd a hatóság ellenőrzi, helyesen értelmezte-e az adózó a jogszabályokat és megfelelően alkalmazta-e azokat. Ha ez a logikai egység valóban zárt lenne, nem lenne szükség az adóhatóság „gyakorlati jogalkotására”, aminek keretében „a szabályozás hiányosságainak pótlásával” próbálja meg a költségvetés érdekeit védeni.

Mindaddig, amíg az adóvizsgálatoknál hivatkozás lehet a negatív megállapítások igazolásaként az „adózói tudat” szűkössége, illetőleg a „kellő körültekintés” hiánya, az adóellenőrzési szokásjog által kialakított ellenőrzési módszerekkel szemben akkor van lehetőség sikeres adóvitát folytatni, ha az adózó a lehető legszélesebb szabályozási kör rendelkezései alapján igazolja, hogy magatartása megfelelt a jogszabályi előírásoknak. Mivel az adókötelezettség alapját az adótényállás megvalósulása adja, amely nem adózási, hanem egyéb jogterületek (polgári, kötelmi, illetve gazdasági jog stb.) szabályait érinti, ezért ezen előírásokat is segítségül hívhatjuk az adóhatóság elleni védekezésben.

Ennek logikája igen egyszerű: amikor például a felek megállapodnak egy adásvételben, azt bizonyos feltételek mellett szóban, írásban, telefonon, elektronikus üzenetben stb. is megtehetik, ekkor a magatartásuk a kötelmi szabályozáshoz illeszkedik, melynek származékos következménye, hogy a megállapodásuk eredménye érinthet egy adónemet (pl. jövedelmet realizál az egyik fél, a másiknak meg illetékfizetési kötelezettsége merül fel), ezért megvalósul az adótényállás, mellyel összefüggésben az adóeljárásban rögzített kötelezettségeket kell teljesíteni.

Gyakorlati tapasztalat, hogy az adóellenőrzés nem veszi figyelembe egy-egy érintett jogterület megengedő szabályozását (pl. a felek írásbeli keretszerződést kötnek, de aztán közös akarattal, szóbeli megállapodás alapján, a kötelmi jog szabályainak megfelelően eltérnek ettől és ez alapján teljesítenek), hanem a „gyakorlati jogalkotásnak” megfelelően, az adónemek és az adóeljárás szabályainak keretei között vizsgálják csak az adótényállást. Ez viszont ellentmond a tényállás teljes körű tisztázására vonatkozó jogszabályi előírásnak, ugyanis a teljes körűség nem csak tényállással összefüggő adójogszabályok vizsgálatát jelenti, hanem az egyéb jogszabályi környezetet is.

A hazai jogszabályi környezet keretét megadó Alaptörvény Alapvetésének fentebb idézett o) cikke egyértelműen kimondja mindenki önmagáért való felelősségét a közös teherviseléssel kapcsolatban. Az Alaptörvény nem rendelkezik arról, hogy az „önmagáért való” felelősség mellett másért is felelős az adózó, ezért e tekintetben sem felelőssége, sem mulasztása nem lehet.

Hasonló ellentmondás fedezhető fel a „jóhiszeműség” fogalmának értelmezésével kapcsolatban. Az adózó számos esetben hivatkozik kimentésként a jóhiszemű magatartására, azonban ennek értékelése során csak az adózás rendjének szabályait veszik figyelembe, pedig az adótényállással általában összefüggő polgári jogi rendelkezések igen részletesen határozzák meg annak fogalmát, azaz az adózó magatartása sokkal tágabb körben fogadható el jóhiszeműnek.

Amikor a költségvetést kár éri, vagy kísérlet történik annak megkárosítására, minden esetben szándékos magatartás valósul meg. A gondatlanság az adóügyekben fogalmilag kizárt, a gondatlanság ugyanis nem azonos a felkészülés hiányosságaival. A károkozás azzal következik be, hogy az adózó szerződéses partnere megsért valamilyen adójogszabályt, amelyről nincs információja az adózónak, ezért amikor az adójogszabályoknak megfelelően pl. adóvisszaigénylést próbál érvényesíteni és ezt megtagadják, bírságot szabnak ki, akkor a polgári jog szerint önhibáján kívül érte károsodás. Ilyen esetben a polgári jog egyértelmű útmutatást ad, azaz „a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte.” Tehát a polgári jog – ellentétben az adóellenőrzési gyakorlattal – nem tekinti felelősnek a jóhiszemű adózót más szándékos magatartásáért, különben nem biztosítana számára a bekövetkezett kár megtérítésére irányuló követelést.

 

Hasonló logikát találunk a büntető szabályozásnál, amikor a jogalkotó általános érvénnyel kimondja, hogy „nem rendelhető el vagyonelkobzás arra a vagyonra, amelyet jóhiszeműen, ellenérték fejében szereztek.” Ebben az esetben sem mondja ki a szabályozás, hogy a szerzéskor az adózónak kellő körültekintéssel tudnia kellett volna a vagyon eredetéről, azaz a másik fél csalárd eljárásáról, hanem ellenkező bizonyításig elfogadja a jóhiszemű szerzést. Az „ellenkező bizonyítása” hatósági feladat, de a büntető eljárásban, ellentétben az adóellenőrzésekkel, nem áll meg az a vélelem megfelelő bizonyíték nélkül, hogy „tudni kellett volna” a másik jogellenes eljárásáról.

A fentebb idézett rendelkezések tehát egyértelműen meg sem kísérlik, hogy a „tudattal” kapcsolatos vélelem segítségével értékeljék az érintett személy magatartását, hanem általános érvénnyel fogadják el a jóhiszeműséget, azaz azt a viselkedést, amit az motivál, hogy az érintett személy kellő alappal feltételez valamit, azonban körültekintő magatartásának a mértékét nem egy olyan szintű vizsgálódás előzi meg, mintha az érintett személy hatósági eszközöket tudna alkalmazni. A magánszemély kellő körültekintése a tényállással kapcsolatban és a hatóság rendelkezésére álló, a tényállás felderítése érdekében alkalmazható eszközei között nem tehető egyenlőségjel.

Ahogy az adózótól is elvárják azt, hogy csak olyan személlyel kerüljön gazdasági kapcsolatba, aki „jó adózó”, a jogalkotó is törekszik azon adózók kiszűrésére a rendszerből, akiknek a működése aggályos, vagy aggályos lehet. Ennek egyik fontos eszköze az adóregisztráció, az „első védelmi vonal”, hiszen ennek során dől el, megkaphatja-e az adószámát vagy sem. Természetesen adószám hiányában, fiktív adószámmal is lehet az üzleti életben garázdálkodni, de az adószám ellenőrzésével ezek a szerencselovagok is kiszűrhetők. Ha van valós adószáma az üzleti partnernek, az adózó kellő alappal, azaz jóhiszeműen feltételezheti, hogy a szigorú adóregisztrációs eljárás alapján olyan adózót engedett be az adóhatóság az önadózás rendszerébe, amely megfelel a jogszabályi feltételeknek.

 

Esetleg, ha az adózó – annak érdekében, hogy a „jó”-nál is „jobbhiszemű” legyen – le szeretné ellenőrizni az adóhatóság megállapítását, nem volna más dolga, mint az üzleti partnere által az adózás rendjében előírtak szerint bejelentett adatok és az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásában szereplő adatok egybevetése.

Ennek során, ha az adózó megállapítja többek között, hogy „az adózó vezető tisztségviselője, cégvezetője, képviseletre jogosult tagja, vagy korlátolt felelősségű társaság, zártkörűen működő részvénytársaság esetében az 50 százalékot meghaladó mértékű szavazati joggal, vagy minősített többségű befolyással rendelkező tagja, részvényese, ilyen mértékű szavazati joggal, vagy minősített többségű befolyással rendelkező tag, részvényes hiányában bármely tagja vagy részvényese, egyszemélyes gazdasági társaság esetében a tag vagy részvényes az adószám megállapítása iránti kérelem benyújtásának napján az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, túlfizetéssel csökkentett, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 5 millió forintot, a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók esetében 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkezik, feltéve, hogy a más adózóban fennálló vezető tisztségviselői, cégvezetői, tagi, vagy részvényesi jogviszony az adótartozás folyamatos fennállásának 180. napját megelőző 360. napon, vagy azt követően bármelyik napon fennállt, vagy az adószám megállapítása iránti kérelem benyújtásának napját megelőző 5 éven belül az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, túlfizetéssel csökkentett, 5 millió forintot, a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók esetében 10 millió forintot meghaladó adótartozással jogutód nélkül szűnt meg, feltéve, hogy a más adózóban fennálló vezető tisztségviselői, cégvezetői, tagi vagy részvényesi jogviszony a felszámolás vagy a kényszertörlési eljárás kezdő napját megelőző 360. napon, illetve azt követően bármelyik nap fennállt….”, aggályosnak tartja a szerződéses kapcsolat létesítését… No, de ezekhez az információkhoz nem jut hozzá az adózó, mert ugye nem hatóság.

Szerencsére a jogalkotó egy új kategóriával, a „megbízható adózóval” bővítette a szabályozás körét, így most már lehetőség van ebbe a körbe bekerülni, illetve ebben a kategóriában szereplő adózóval nyugodtan szerződést kötni. Vagy mégsem?! A jóhiszemű adózó ugyanis kellő alappal feltételezi, hogy ezek az adózók, amelyek átmentek az adóregisztráción, megfelelnek a megbízhatóság kritériumainak, nem jelenthetnek veszélyt a költségvetésre, így rájuk sem. Persze, ha maguk is szeretnének meggyőződni a megbízhatóságról, nincs más dolguk, mint leellenőrizni többek között, hogy a szerződéses partnere „legalább 3 éve folyamatosan működik, vagy legalább 3 éve áfa-regisztrált adóalanynak minősül, a tárgyévben és az azt megelőző öt évben az állami adó- és vámhatóság által az adózó terhére megállapított összes adókülönbözet nem haladja meg az adózó tárgyévre megállapított adóteljesítményének 3%-át, a tárgyévben és az azt megelőző négy évben az állami adó- és vámhatóság nem indított ellene végrehajtási eljárást, ide nem értve az átvezetést és a visszatartási jog gyakorlását, a tárgyévben és az azt megelőző öt évben nem állt és nem áll csőd-, felszámolási, illetve kényszertörlési eljárás alatt, nem rendelkezik 500 000 forintot meghaladó nettó adótartozással…”, de sajnos ez sem fog sikerülni az adózónak. Mert továbbra sem hatóság.

Van viszont lehetőség megnézni azokat a közzétételi listákat, amelyeken a nagy összegű adóhiánnyal, nagy összegű adótartozással rendelkező, illetve a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók szerepelnek. Ez egy kicsit segítheti azt az adózói törekvést, hogy kiszűrje az üzleti partnerei közül a nem megfelelőket, de ezen információk fő szabály szerint negyedévente frissülnek, így a két közzététel között bekövetkezett változást, amely akár egy megbízható adózót kockázatos besorolásúvá is tehet utóbb, a szerződés megkötése pillanatában még nem ismerheti a jóhiszemű adózó.

 

A fenti példák talán egyértelműen rávilágítanak arra, hogy az adózó teljes mértékben kiszolgáltatott, s ez komoly kockázatokat rejt.

Bár az adótényállással érintett szabályozás iránymutatást ad a jóhiszeműség értelmezésére, az adójogszabályok nem adnak egyértelmű útmutatást, mi a teendője annak érdekében, hogy a szerződéskötés vagy egyéb ügylet során kellő körültekintéssel tudjon eljárni; az adóhatósági ellenőrzési gyakorlat a körültekintés általános mértékét nem határozza meg, hanem minden esetben egyedi módon mérlegeli, oly módon, hogy az adózótól gyakorlatilag hatósági jogköröket érintő módszerek alkalmazását várja el.

Mivel az adójogszabályok és az adóeljárás úgy tűnik, nem tud megoldást adni ezen kiszolgáltatottság enyhítésére, a folytatásban a hazai- és a nemzetközi bírósági döntésekkel kívánok Önöknek segítséget nyújtani az adóvitában való sikeres részvételhez.

 

A cikk szerzője:
Dr. Réczei Géza
ügyvéd, adótanácsadó,
az ELTE jogtudományi karának tiszteletbeli tanára,
egykori adóhatósági és pénzügyminisztériumi szakértő,
a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).