Új bankadót rejt az adócsomag


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az általános kockázati céltartalék után adózniuk kell a bankoknak – hívja fel a figyelmet egy fontos újdonságra Veszprémi István, Deloitte Zrt. adópartnere.


a 2014. évi adótörvény-változások nem tartalmaznak nagy, strukturális változásokat, a könnyítések, a kedvezmények kibővítése és az egyszerűsítések hagsúlyosabbak a szigorításnál – értékelte az elfogadott adótörvényeket Veszprémi István, Deloitte Zrt. adópartnere.

Kiemelte: a családi adókedvezmény kiszélesítése által sok olyan többgyermekes család tudja majd kihasználni a kedvezményeket, akik az elmúlt évben alacsony jövedelmük miatt nem tudtak ezzel a lehetőséggel élni.

A csomag ezen túlmenően is tartogat egyszerűsítéseket és könnyítéseket, ugyanakkor tetten érhetők szigorítások is, főleg a jövedéki adóellenőrzés területén. A bankok pedig egy új, egyszeri adóterhet kapnak: a 2013. december 31-vel megszűnő általános kockázati céltartalék összege után befizetendő 19 százalékos adót társasági adóként kell megfizetniük 2014. március 10-ig, még akkor is, ha veszteséges a társaság.

2013. december 5: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2013. december 5.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Dr. Kovács Ferenc adószakértő
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a zárószavazás előtt benyújtott módosító javaslat a számos jogtechnikai jellegű pontosításon túlmenően érdemi változásokat is tartalmazott. A Deloitte szakértője ezek közül kiemelte, hogy az szja utolsó körös módosítása érdemben befolyásolhatja a teljes életre szóló életbiztosítások adókötelezettségét. A társasági adóban is történtek változások az utolsó pillanatban, így például a film- és előadóművészetnél is bevezették a kiegészítő támogatás intézményét.

Az általános forgalmi adóban végrehajtott végső pontosítások előremutatóak, azzal, hogy az áfaalap utólagos módosulásának esetei közé bekerültek a szerződés módosulása, megszűnése mellé az érvénytelenség és a szerződés létre nem jöttének esetei is, gyakorlatilag már nem nagyon fordulhat elő olyan eset, hogy önellenőrizni kellene az adó(alap) utólagos csökkenésekor – emelte ki Veszprémi István.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).