Új törvény szól a behajtási átalányról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogadták a javaslatot, amely indoklása szerint megoldaná az átalány körül korábban felmerült gyakorlati problémákat.


Az Országgyűlés csütörtökön kivette a polgári törvénykönyvből (Ptk.) és önálló jogszabályba foglalta a behajtási költségátalányt, amelynek összegét negyven eurónak megfelelő forintban határozta meg.  

A képviselők 155 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett fogadták el Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető javaslatát, amely több ponton megváltoztatta a korábbi szabályokat. 

Az új szabályozás célja: úgy felelni meg az irányelv elvárásainak, hogy az érintettekre ne rójon olyan – adott esetben csupán adminisztrációs – terheket, amelyek az irányelvből közvetlenül nem következnek, hatásuk ellentétben áll annak céljaival – írta indoklásában az előterjesztő. 

A parlament meghatározta, hogy a behajtási költségátalány azt a forintösszeget jelenti, amelyet a jogosult a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül igényel a kereskedelmi ügyletből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelmekor.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

Ez az összeg negyven eurónak felel meg a jegybank – késedelem kezdőnapján érvényes – hivatalos deviza-középárfolyama alapján.
    
Az elfogadott törvényjavaslat a kihirdetését követő napon lép hatályba. Az előterjesztő szerint a gyors hatályba lépés azért fontos, hogy a változásokat már a tavalyi üzleti évi beszámolók elkészítésekor alkalmazni lehessen. 

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).