Újabb adóötletéből hátrált ki a román kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Letett a román szociálliberális kormány arról, hogy úgynevezett szolidaritási adót vessen ki a jól kereső munkavállalókra – jelentette be Mihai Tudose miniszterelnök kedden.


„Ezt a megvitatott és elfelejtett témák közé lehet sorolni” – mondta a szolidaritási illetékre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kormányfő egy bukaresti rendezvényen. Hozzátette: a kormány számításai szerint túl nagy „felfordulást” okozott volna az új illeték bevezetése, ahhoz képest, hogy mennyi haszonnal járt volna.

 

Az új illeték bevezetésének terve a júniusban hivatalba lépett új kormány programjában szerepelt részletek nélkül. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint az új illetéket a minimálbér tízszeresénél többet keresőkre vetették volna ki, hogy kiegészítsék az egészségügyi költségvetést.

Az egy hónapja megszavazott kormányprogram egy másik újításától már két hete elállt a Tudose-kormány. A román miniszterelnök brüsszeli látogatása alkalmával jelentette be, hogy kormánya mégsem vezeti be a cégek bevételét alapul vevő új adónemet.

„Nem lesz olyan intézkedés, amely a lakosság jövedelmének terhére növelné az állami költségvetés bevételét. Egyelőre semmilyen, a lakosságot érintő adópolitikai változást nem tervezünk” – jelentette ki hétfőn Tudose.

Azt is cáfolta, hogy a kormány a társadalombiztosítási, illetve egészségbiztosítási járulék befizetési kötelezettségét az alkalmazottra akarná áthárítani. „A járulékokat továbbra is a munkáltatónak kell átutalnia, ez jövőre is így marad, nem akarunk kockáztatni” – magyarázta a kormányfő.

Tudose már beiktatása napján leszögezte, hogy nem hoz adópolitikai döntéseket alapos hatástanulmány nélkül, majd a belföldi és nemzetközi nyomás hatására egymás után adta fel a kormányprogramba foglalt legjelentősebb adópolitikai újításokat. A Szociáldemokrata Párt jelentős közalkalmazotti béremelések és adócsökkentések ígéretével nyerte meg a választásokat tavaly decemberben, ezek egy részének bevezetését azonban elhalasztotta, mivel a költségvetési bevételek nem növekedtek a remélt ütemben. Tudose azt ígérte Brüsszelben: az államháztartási hiányt idén is a GDP három százaléka alatt tartják.

Miniszterelnöki mandátuma idején néhány éve Victor Ponta is azzal állt elő, hogy be akart vezetni egy szolidaritási különadót a havi ezer eurónál nagyobb fizetéssel rendelkező közalkalmazottak esetében, de végül erről sem született jogszabály Romániában.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.