Uniós biztos: a vámunió felkészítésére van szükség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vámuniót jobban fel kell készíteni az olyan jövőbeli kihívások kezeléséhez, mint a kereskedelmi forgalom növekedése és az új kereskedelmi modellek megjelenése, a technológiai fejlemények, a zöld átállás, a geopolitikai környezet változása és a biztonsági kockázatok – jelentette ki Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos Brüsszelben csütörtökön.

Paolo Gentiloni az Európai Bizottság által létrehozott, a vámunió kihívásaival foglalkozó munkacsoport jelentésének bemutatásakor kijelentette: az EU közös külső határának védelmét biztosító, erős vámunió elengedhetetlen Európa stratégiai autonómiájához, kereskedelméhez, valamint biztonsági és védelmi törekvéseihez.

Közölte: a munkacsoport tíz intézkedéscsomag végrehajtását javasolta 2030-ig, illetve a vámeljárások és a vámunió irányításának reformját. A jelentés egyebek mellett a vámáru-nyilatkozatok jelentőségének csökkentését, jobb minőségű adatok beszerzését javasolta, valamint egységes adatbeviteli pont biztosítását a vállalkozások számára. A munkacsoport véleménye szerint átfogó együttműködési keret kialakítására van szükség a vámunión belüli jobb adatmegosztás érdekében a piacfelügyeleti hatóságok, a bűnüldöző szervek és az adóhatóságok bevonásával. A munkacsoport Európai Vámhivatal létrehozására tett javaslatot az Európai Bizottság szerepének kiegészítésére és a tagállamok munkájának támogatására.

A munkacsoport szerint az uniós vámeljárások kizöldítésére van szükség, vagyis az eljárások digitalizálására, a termékek behozatala kapcsán a fenntarthatóság jegyében előírt tilalmak és korlátozások megfelelő végrehajtásának biztosítása, valamint annak érdekében, hogy a nemzetközi kereskedelemben előnyben részesíteni kívánt környezetbarát termékek megfelelően kerüljenek besorolásra – közölte.

A munkacsoport jelentése problémaként azonosította a tilalmakra és korlátozásokra vonatkozó jogszabályok közös gyűjteményének hiányát, amely eltérő tagállami megközelítésekhez és intézkedésekhez vezet. Gentiloni közölte: a probléma megoldására az Európai Bizottság csütörtökön közzétette a hatályos uniós szintű tilalmak és korlátozások gyűjteményét, mely gyakorlati útmutatóként kell szolgálnia az uniós intézmények és a nemzeti vámhatóságok, valamint más érdekeltek számára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 28.

Megerősítené a vámuniót az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a vámunió megerősítésére irányuló új cselekvési terve javítana a kockázatkezelés, az e-kereskedelem kezelése, illetve a vámhatóságok egységes fellépése területén – közölte Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos az uniós vámhatóságok szerepét növelő cselekvési terv bemutatásakor, hétfőn.