Uzsorásokhoz látogatott a NAV
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Fiatal és öreg uzsorást is büntetett a NAV a vagyonosodási vizsgálat után.
Jegyinák Attila, a Dél-alföldi adófőigazgatóság sajtóreferense közölte: a közelmúltban egy 30 év körüli fiatalember akadt fenn az adóhatóság ellenőrzésén, aki vállalkozók szorult helyzetét kihasználva nyújtott nagy összegű kölcsönöket. Az így megszerzett plusz jövedelemből finanszírozta luxus életvitelét, ingatlanokat szerzett meg, drága autókat vásárolt, értékes lakásépítésbe kezdett. Az adóvizsgálat során azt nyilatkozta, hogy létminimum alatti jövedelemből él, és az édesanyjától kapott kölcsönből, valamint a korábban általa másoknak nyújtott kölcsönök vizsgált időszakban történő visszafizetéséből fedezte nagy értékű ingatlanvásárlásait és a gyakran cserélt luxusautókat. A vizsgálat során azonban a férfi az elköltött összegek eredetét nem tudta hitelt érdemlő módon igazolni.
Hasonlóképpen járt egy, a már nyolcvanas éveiben járó, őstermelőként is tevékenykedő férfi, aki a vizsgált időszakban 30 millió forint kölcsönt nyújtott csaknem húsz magánszemélynek, miközben e négy esztendő alatt – bevallása alapján – összesen 4,5 millió forint jövedelemmel rendelkezett. A kölcsönök összege változó volt, előfordul 100 ezres és milliós nagyságrendű is. A kamatok a futamidő és kölcsön összegének függvényében változtak, volt olyan eset, ahol a 60 százalékot is elérte.
Az uzsoratevékenységet folytató személyek terhére fejenként mintegy 8 millió forint adóhiányt, és közel ugyanekkora nagyságú adóbírságot és késedelmi pótlékot állapított meg a NAV.
(Forrás: MTI)