Vágott dohányra csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kocsiban ülők elmondása szerint a dohányt az autópálya szélén találták, és éppen a miskolci NAV kirendeltségébe vitték leadni, ám a pénzügyőrök csak feljelentették őket – derül ki a NAV honlapján közölt hírből.

A pénzügyőrök a kora hajnali órákban az M3-as autópályán állítottak meg egy autót, amiben két férfi utazott. Az autó ellenőrzésekor, az utastérből és csomagtérből 10 zsák került elő, melyek  összesen 196 kilogramm vágott dohányt tartalmaztak.

A kocsiban ülők elmondása szerint a füstölnivalót tartalmazó zsákokat az autópálya szélén találták, és éppen a miskolci NAV kirendeltségébe igyekeztek, ahol le akarták adni azokat.

A több mint 18 millió forint értékű dohányterméket a pénzügyőrök lefoglalták, a sofőr és utasa ellen pedig költségvetési csalás elkövetése miatt feljelentést tettek.

(nav.gov.hu)


Kapcsolódó cikkek

2019. november 15.

Gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó bűnbandákra csapott le a NAV

Egy héten belül két, gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó bűnbandát is kiiktatott a piacról a NAV. Az egymástól függetlenül működő dunántúli céghálózatok összesen több mint egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. Az elkövetők vagyonukkal felelnek a csalásért.
2020. augusztus 5.

Hamis karórákra csapott le a NAV

Több mint kétezer hamis karórát találtak egy román kamionban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt indult eljárás. Becslés alapján a hamisítványokkal 164 millió forint kárt okoztak.