A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jobban menő ágazatokban kis cégeknek is érdemes bevezetnie a Széchenyi Pihenő Kártyát: nincs költség, nincs adminisztráció, és jóval olcsóbb, mint a béremelés. Idén a cégükben személyesen közreműködők már nem maradnak ki a cafeteria új rendszeréből, és hosszabb távon a SZÉP-kártyák által generált forgalom csak emelkedhet. Az Atecéged.hu interjúja Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértővel.
Továbbra is válság van, és a cégeket bérkompenzációra kötelezték; milyen lehetőséget lát ilyen körülmények között arra, hogy a kis- és közepes vállalkozások Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártyát) adjanak dolgozóiknak?
Attól függ, milyen iparágról beszélünk. Nyilván ott, ahol a megemelt minimálbér kigazdálkodása is súlyos nehézségeket okoz, nem lesz cafeteria. Jobban menő ágazatoknál, mint például az élelmiszeripar, vagy a szolgáltatási szektor egy része, ha van mód rá, érdemes a SZÉP-kártyában gondolkodni. A bevezetésének nincs költsége, nincs adminisztrációja, és jóval olcsóbb, mint a fizetésemelés: 200 ezer forintnyi béremelésből például csak 100 ezer marad a munkavállalónál, míg a SZÉP-kártyára utalt 200 ezer forintból 150 ezret elkölthet a dolgozó.
Az egyéni vállalkozók, és a cégükben alkalmazásban nem állók, de személyesen közreműködők kimaradnak a rendszerből?
Az egyéni vállalkozók nem kaphatnak SZÉP-kártyát. A jogalkotói szándék eredetileg nem erre irányult, de sajnos ez maradt a jogszabályban. A személyesen közreműködőket alkalmazottként tekinti a jogszabály, tehát nekik adható SZÉP-kártya.
El lehet-e költeni az üzemi konyhán a SZÉP-kártya vendéglátásra fordítható részét?
Elvileg igen, havi 12 500 forintig. De a szabályozás túl merev: csak alkalmazott, csak az üzemi konyhán költheti el a keretet. Ez így kevésé életszerű, mert ezek szerint az üzleti partnerrel, vagy az adóellenőrrel nem lehet együtt ebédelni. Várhatóan ezeken a szigorú szabályokon lazítani fog a jogalkotó.
Folytatás az Atecéged.hu-n,az alábbi linken.
Forrás: Atecéged.hu
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!