Van már éttermi helyben fogyasztás, mi a helyzet az áfával? Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kiszállított étel áfája maradt-e 5 százalék annak ellenére, hogy védettségi igazolvánnyal lehetségessé vált az éttermi helyben fogyasztás a belső térben is? Erről kérdeztük meg az adóhatóságot.

Elkezdődött a gazdasági újranyitás, már az éttermek belső tereiben is leülhetnek a vendégek fogyasztani – már ha van védettségi igazolványuk. Felmerülhet a kérdés, marad-e a kiszállított ételek, italok kedvezményes áfája?

Az Adó Online a  NAV-tól a következő választ kapta: „a  kérdést érintő kormányrendelet jelenleg még hatályban van, ezért az elvitelre, vagy házhozszállítással értékesített étel és ital áfája továbbra is 5 százalék”.

Nincs tehát változás egyelőre, e szerint tehát továbbra is az 5 százalékos adómérték alkalmazására akkor kerülhet sor, ha a termékértékesítőnél az az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom szolgáltatás nyújtásának feltételei a védelmi intézkedés elrendelését és hatálybalépését megelőzően fennálltak, illetve annak hiányában fennállnának. Nem alkalmazható viszont a kedvezményes adómérték az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített étel- és italforgalom ügylettel összefüggő szállítással kapcsolatos díjra.


Kapcsolódó cikkek

2020. november 16.

Veszélyhelyzet: változott az éttermi áfára és okmányokra vonatkozó szabályozás

5 százalékos áfa az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített étel- és italforgalomra, a veszélyhelyzet ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek. A kórházak zavartalan működésének, valamint az egészségügyi dolgozók segítése érdekében a Honvédség közreműködik a kórházakban.