Varga Mihály: egyre népszerűbb a kata


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán.

A pénzügyminiszter ismertette: 2019-ben tovább emelkedett 8 millió forintról 12 millió forintra az alanyi áfamentesség értékhatára, ami így megegyezik a kata bevételi határával. A katát választó vállalkozás főszabály szerint havi ötvenezer forint megfizetésével az összes adó és járulékterhét letudja, és a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásaira is jogosultságot szerez – tette hozzá.

Felidézte, hogy az Európában is példaértékűnek számító adótípus 2013 január elsejével indult, akkor 76 ezren választották. Mára Magyarország legnépszerűbb adófajtájává vált. Kezdetben a bevételi határ hatmillió forint volt, ez megduplázódott. Idéntől sokkal egyszerűbbé és kedvezőbbé vált a szabályozás, hiszen a kata és már az alanyi áfamenteség bevételi határa is 12 millió forint. Az általános forgalmi adó alanyi mentességénél a bevételi határ növeléséhez uniós egyeztetés kellett – idézte fel. A kormány az uniós tárgyalások során elérte, hogy a kisvállalkozásoknak évi 12 millió forintos értékhatárig nem kell áfát felszámítaniuk és fizetniük, és áfa bevallást sem kell benyújtaniuk.

Az alanyi mentességet választó katás vállalkozásoknak 2020-ban kell majd egy nyilatkozatot benyújtaniuk a 2019-es évről, ami szintén jelentős könnyítés – mondta.

Közölte azt is, hogy a napokban minden katás vállalkozót emailben tájékoztat a Pénzügyminisztérium a kedvező változásokról.

Az adórendszer fejlesztését ösztönző kormányzati lépésekkel az unió tagállamai között Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, harmadik legalacsonyabb a személyi jövedelemadó. Az adóhivatal már harmadik éve készíti el a magánszemélyek adóbevallását. Idén az érintettek köre az egyéni vállalkozókkal bővül – sorolta a miniszter.

A jövőben is folytatják a vállalkozásokat érintő adó- és adminisztrációs terhek csökkentését – mondta Varga Mihály.

Kérdésre válaszolva elmondta: a nyugdíjelőtakarékossági kötvény kibocsátásának elindítását idén az első félévben tervezik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).