Varga Mihály: nem támogatjuk Brüsszelt, hogy veszélyeztesse a magyar adópolitikát


Magyarország a járvány utáni gazdasági újraindítást továbbra is adócsökkentések mentén képzeli el, az adópolitika szuverenitását sértő intézkedéseket továbbra sem támogatjuk – jelentette ki a magyar pénzügyminiszter az Ecofin tanácskozását követően.

Varga Mihály szerint az uniós miniszterek között vitát eredményezett egy brüsszeli munkacsoport felhatalmazása körüli kérdéskör. A társasági adózással foglalkozó uniós munkacsoportnak egy javaslat szerint a jövőben nemcsak a lehetséges adókedvezményekbe, hanem az adórendszer “általános jellemzőibe” is lenne beleszólása. Mint mondta: a jelenlegi szövegtervezet nem ad pontos leírást, hogy pontosan mit értenek általános jellemzők alatt, így milyen mértékű lenne az uniós munkacsoport felhatalmazása, ez pedig jogbizonytalansághoz vezethet.

Az új mandátumban emellett az Európai Bizottság a csoport teljes jogú tagjává válna, azaz a tagállamokkal azonos jogokkal rendelkezne a csoportban, míg korábban csak döntéselőkészítő szerepben vett részt a csoport munkájában.

Ahogyan az OECD-ben a globális minimumadó kérdése kapcsán, úgy most is hangsúlyozzuk, hogy nem támogatunk olyan javaslatot, amely a magyar adórendszer versenyképességét és kiszámíthatóságát veszélyezteti – közölte a tárcavezető.

A Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) 1998. március 9-én létrehozta a Tanácsban a magatartási kódexszel foglalkozó csoportot (társasági adózás), amelynek jelenlegi felhatalmazása csak bizonyos adókedvezmények vizsgálatára vonatkozik – tájékoztatott a szaktárca közleményében.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2022. szeptember 23.

Rezsizsebbel bővítené a cafeteriát a VOSZ

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azt javasolja a kormánynak, hogy terjessze ki a vállalati rezsitámogatást, fokozza az energetikai beruházások támogatását, vizsgálja felül az árképzést és indítsa újra az operatív tanácskozásokat az energiaválság hatásainak enyhítésére – közölte a VOSZ a cégekkel történt egyeztetések alapján összeállított javaslatcsomagjáról.

2022. szeptember 23.

Közeleg a külföldi áfa visszaigénylésének határideje

Sokan talán nem is tudják, hogy a külföldön felszámított áfa rengeteg esetben visszaigényelhető, pedig ezzel akár komoly összegeket is visszaforgathatnak a vállalkozásukba. Gyányi Tamás adószakértő, a WTS Klient senior partnere figyelmeztet ugyanakkor: aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, az igyekezzen, mert a tavalyi számlákra már csak szeptember 30-ig lehet visszaigényelni az áfát, utólag a kérelem nem pótolható.