Varga: nagy a nemzetközi érdeklődés a magyar gazdaságfehérítő módszerek iránt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) és az online pénztárgépek iránt egyre nagyobb a nemzetközi érdeklődés – hangsúlyozta Varga Mihály a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint az euróövezeti pénzügyminiszterek kibővített ülésén.

Az Eurogroup brüsszeli tanácskozásán a miniszterek az euróövezeti bankunió teljes kialakításáról is értekeztek, így az Európai Betétbiztosítási Rendszerről és a kapcsolódó védőhálókról is. Varga Mihály kétoldalú megbeszélést folytatott román és cseh kollégájával.

Varga Mihály Eugen Teodorovicivel folytatott megbeszéléséről elmondta: a román pénzügyminiszter az ekáer és az online pénztárgépek bevezetésének tapasztalatairól kért tájékoztatást. A fokozott nemzetközi érdeklődés érthető, két év alatt több mint 420 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a két gazdaságfehérítő intézkedés – szögezte le Varga Mihály.

A közlemény szerint az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott ekáert az elmúlt több mint két évben az Európai Unió majd minden tagállama tanulmányozta, a lengyel SENT-rendszert 2017-ben a magyar ekáer mintájára hozták létre, Szlovákiában pedig már jövőre hatályba léphetnek a közúti áruforgalom-ellenőrzés új szabályai. Alena Schillerová cseh pénzügyminiszterrel a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) székhelyének Budapestre költözéséről egyeztetett Varga Mihály.

A PM közleménye idézi a magyar tárcavezetőt, aki rámutatott: Magyarország továbbra is kiáll a bankunió nyitottságának és hatékonyságának, illetve az azon belüli és kívüli tagállamok közti egyenlő bánásmód fenntartása mellett.

Varga Mihály kiemelte: a kockázatcsökkentést Magyarország  támogatja, de a bankunión belüli ütemezési vitában nem kíván állást foglalni. Az állampapírok szabályozását Magyarország továbbra sem vonná be a kockázatcsökkentés témájába, és fenntartja, hogy a korábban elfogadott ütemtervnek megfelelően először nemzetközi megállapodás szülessen – tette hozzá a pénzügy miniszter.

Az Eurogroup kibővített ülésén a miniszterek megvitatták az Európai Stabilitási Mechanizmus folyamatban lévő reformját is, különös tekintettel az úgynevezett elővigyázatossági eszközökre.

Magyar részről tudomásul vesszük a reformok szükségszerűségét – emelte ki Varga Mihály megemlítve, hogy a tervezett átalakítást csak biztos jogi alapokon szabad végrehajtani.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Ötmilliárd forint áfát csaltak el az élelmiszerkereskedők

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken a Facebook-oldalán. A szervezet győri vezetője a koronavírus-járvány idején azzal vált ismertté, hogy a jelenleg már lefoglalt luxusautóival kórházakba szállított maszkokat adományként.

2023. január 27.

Videós útmutatók az adókedvezmény-nyilatkozatok kitöltéséhez

Év elején sok kérdés érkezik a munkavállalóktól a kitöltendő adókedvezmény-nyilatkozatokkal kapcsolatban. Ezek megválaszolásához és a gyakori hibák elkerüléséhez nyújt segítséget a NEXON ötrészes videósorozata, amelyben közérthetően magyarázzák el a teendőket.