Varga: nincs adóemelés, nincs új adó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az első olyan év 2014, amikor nincs adóemelés, új adót sem vezetnek be, csakis kedvezően változnak az adótörvények – jelentette ki Varga Mihály a jövő évi adótörvényekről szóló expozéjában. A nemzetgazdasági miniszter a kiskeresetűek adójának csökkentését nevezve a kormány fő céljának.


A nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adótörvényeket ismertető előterjesztői expozéjában azt mondta: a javaslat alapján 2014 a vállalkozások számára a stabilitás, a kiszámíthatóság és az egyszerűsítés, a kiskeresetű családoknak pedig az adócsökkentés éve lesz.

A kormány célja a családok adó-, járulék- és illetékterheinek további csökkentése, pénzügyi biztonságuk növelése, a vállalkozói környezet javítása, az adminisztrációs terhek mérséklése és a gazdaság kifehérítését szolgáló intézkedések körének bővítése – mondta a miniszter.

A családi adókedvezmény kiterjesztése nagyjából 260 ezer kiskeresetű családot hoz az eddiginél kedvezőbb helyzetbe, akár havi több tízezer forinttal is több pénz maradhat náluk – hangsúlyozta. Azok a családok, amelyek eddig nem tudták teljes mértékben kihasználni a kedvezményt, ezután azt az egyéni egészségbiztosítási járulék és a nyugdíjjárulék terhére vehetik igénybe.

Varga Mihály elmondta, jövőre megszűnnek azok a korlátok, amelyek a hitelintézeteket megakadályozhatták abban, hogy elengedjék az adósok tartozását: a bankok által elengedett kölcsön akkor is adómentesnek minősül, ha a hitelt nem biztosítja a lakásra bejegyzett zálogjog, a hitelintézetnek pedig nem kell kamatkedvezményből származó jövedelmet megállapítania, és közterheket fizetnie, ha azért nem számol fel kamatot, hogy a fizetésképtelen adós fizetőképességét helyreállítsa.

Kitért arra, hogy új elemekkel bővül az illetékmentes vagyonszerzések köre, egyszerűsödnek a lakás- és telekszerzés szabályai. Januártól illetékmentes lesz a házastársak közötti vagyonmozgás, ideértve a házassági vagyonközösség megszüntetésével történő vagyonszerzést.

Az első lakásvásárlókat támogatja az, hogy életkortól függetlenül kérhető az adóhatóságtól 12 havi pótlékmentes részletfizetés – ismertette.

Újdonság az is, hogy jövőre már nem kell telekadót fizetni a belterületi, egyhektáros vagy annál kisebb földek után, ha teljes területük mezőgazdasági művelés alatt áll.

A vállalkozói környezet javításának eszközeként említette a miniszter, hogy 40-ről 60 százalékra nő annak a társaságiadó-kedvezménynek a mértéke, amelyet a kis- és közepes vállalkozások a tárgyieszköz-beruházás céljából felhasznált kölcsönök kamatai után vehetnek igénybe.

A társasági adózást érintő változás, hogy az éttermi költségek számla nélkül is elszámolhatók lesznek, ha bankkártyával fizetnek értük.

Varga Mihály szólt arról is, hogy nem minősül majd főállású kisadózónak az, akit több munkaviszonyban együttesen heti 36 órát meghaladóan foglalkoztatnak, illetve aki után más vállalkozásban már megfizették a járulékokat, így számos kisadózó havi tételes adója az eddigi összeg felére, 25 ezer forintra csökken.

A legalább heti 36 órás munkaviszonnyal is rendelkező nyugdíjas egyéni és társas vállalkozók után megszűnik a fix összegű egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség.

A szabad vállalkozási zónákban működő vállalkozásoknál – folytatta Varga Mihály – bővül azoknak a munkavállalóknak a köre, akik után kedvezményt lehet érvényesíteni a szociális hozzájárulási adóból. A hallgatói munkaszerződés alapján dolgozó fiatalokat mentesítik a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség alól.

2013. december 5: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2013. december 5.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Dr. Kovács Ferenc adószakértő
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

Varga Mihály kiemelte, hogy jövőre is fennmarad a bankadó, míg az energiaellátóknak – a társasági adózásban alkalmazott gyakorlatnak megfelelően – adóelőleget kell fizetniük.

A következő évtől a sok hozzáadott cukrot tartalmazó, alacsony gyümölcstartalmú szörpök és sűrítmények is a népegészségügyi termékadó hatálya alá tartoznak.

Az adótörvénycsomag része a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosítása is, amelynek legfontosabb eleme, hogy a közúti határátkelőhelyek üzemeltetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatok az adóhatóságtól a rendőrséghez kerülnek.

A miniszter kiemelte továbbá, hogy kizárják a könyvviteli szolgáltatást végzők éves kötelező továbbképzésének szervezéséből az offshore jellegű, illetve nem átlátható tulajdonosi szerkezetű szervezeteket.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.