Varga szerint nem lesz luxusadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Magyar időknek adott interjújában azt mondta, hogy a kormány nem dolgozik semmilyen új adó kialakításán – írja az Index. 


A miniszter az interjúban reagált Botka László MSZP-elnök korábbi javaslatára, miszerint luxusadót kellene bevezetni a leggazdagabbaknak. Varga szerint a kormány a bevételeket nem új adók kivetésével, hanem a feketegazdaság visszaszorításával szeretné elérni és minden érintettől be akarja szedni az előírt adót. 

Botk László terve szerint az 1 millió forintnál nagyobb havi jövedelemmel rendelkezők, a 100 millió forintnál nagyobb vagyonúak, valamint a 100 hektárnál nagyobb földterületet tulajdonlók fizetnének luxusadót, amiből évi 300 milliárd forint bevételre tehetne szert az állam – írja az Index

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.

2024. április 17.

Digitalizálódó adózás Afrikában

Számos érdekességet tartogatnak számunkra is az afrikai országok áfarendszerei. Amennyiben összességében nézzük a folyamatokat, kijelenthetjük: Afrika digitalizálódik.