Várható adótörvény változások: EVA, Áfa, helyi adók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk folytatásában az EVA, az ÁFA és a helyi ADÓK várható változásait vizsgáljuk meg, és kiemeljük a legfontosabb újdonságokat.


EVA változások

1.) Változhat az EVA alapja, az új rendelkezéseket aláhúzott betűvel jelöltük. 

Az eva alapját csökkenti jogszabály vagy jogerős bírósági, illetve hatósági határozat alapján kapott kártérítés, kártalanítás, sérelemdíj, továbbá az adóalany vállalkozási (gazdasági) tevékenységéhez használt vagyontárgy károsodására vagy megsemmisülésére tekintettel a károkozótól, annak felelősségbiztosítójától vagy harmadik személytől a káreseménnyel kapcsolatosan kapott bevétel, továbbá az adóalany biztosítójától elemi kárra tekintettel kapott bevételként elszámolt kártérítés, továbbá a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatás összege.

2.) Emellett új rész a következő:

A jogszabályi kötelezettség alapján tárgyévben visszafizetett támogatás összege az egyszerűsített vállalkozói adó alapját csökkenti, ha az a támogatás folyósításakor az egyszerűsített vállalkozó adó alapját képezte.

3.) Ezzel párhuzamosan hatályát vesztené az alábbi szövegrész:

A bevétel csökkenthető a jogszabályi kötelezettség alapján tárgyévben visszafizetett támogatás összegével.

ÁFA változások

1.) Gazdasági tevékenységnek minősülhet az alábbi (változások aláhúzott betűvel jelölve):

Szintén gazdasági tevékenység és adóalanyiságot eredményez az is, ha 
egyébként nem adóalanyi minőségben eljáró személy, szervezet beépített ingatlant (ingatlanrészt), és ehhez tartozó földrészletet sorozat jelleggel értékesít, feltéve, hogy] 

… első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése vagy használatbavétel tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással történő tudomásul vétele és az értékesítés között még nem telt el 2 év, vagy beépítése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés alapján valósult meg, és a beépítés tényét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év. 
[a ba) és bb) alpont a továbbiakban együtt: beépítés alatt álló vagy beépített új ingatlan].

2.) Adó alóli  mentesség ezzel párhuzamosan változhat (változások aláhúzott betűvel jelölve):

[Mentes az adó alól  a beépített ingatlan (ingatlanrész) és az ehhez tartozó földrészlet értékesítése, kivéve annak a beépített ingatlannak (ingatlanrésznek) és az ehhez tartozó földrészletnek az értékesítését, amelynek] 

.. első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése vagy használatbavétel tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással történő tudomásul vétele és az értékesítés között még nem telt el 2 év, vagy beépítése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés alapján valósult meg, és a beépítés tényét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

3.) Alanyi adómentesség határába nem számító tétel is módosulhat a fentiek alapján (változások aláhúzott betűvel jelölve):

[Az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba nem számítandó be: 
az aa) alpont alá nem tartozó beépített ingatlan (ingatlanrész) és ehhez tartozó földrészlet értékesítése, amelynek]

… első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de az arra jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése vagy használatbavétel tudomásulvételi eljárás esetén a használatbavétel hallgatással történő tudomásul vétele és az értékesítés között még nem telt el 2 év, vagy beépítése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés alapján valósult meg, és a beépítés tényét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év.

4.) Új fogalom léphet be: internet-hozzáférési szolgáltatás

Internet-hozzáférési szolgáltatás: csomagkapcsolt módon felépülő, a nyílt internet-hozzáférés megteremtéséhez szükséges intézkedések meghozataláról, továbbá az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv és az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló 531/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2015/2120/EU európai parlament és tanácsi rendelet 2. cikk 2. pontja szerinti internet-hozzáférési szolgáltatás.

5.) Új fogalom léphet be: összes hasznos alapterület

Összes hasznos alapterület: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének 2016. január 1-jén hatályos 34., 46., 46a. és 88. pontjai által meghatározott alapterület.

6.) Számlázó programmal kiállított számlák adatainak továbbítása a NAV felé

(Az adópolitikáért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben állapítsa meg) 

… a számlázási funkcióval rendelkező programokkal szembeni követelményeket, valamint ezen programokkal kiállított számlák adatainak állami adóhatóság felé történő adatszolgáltatásának szabályait, és a számlázási funkcióval rendelkező programok értékesítésére és használatára vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó szabályokat.

Emellett az ÁFA törvényben számos átmeneti rendelkezés is várható és a mellékletek is módosulhatnak.

Helyi adó változások

1.) Helyi adó mentesség nonprofit szervezeteknél (a változás aláhúzott betűvel jelölve):

A (2) bekezdés szerinti (nonprofit szervezetekre vonatkozó helyi adó) mentesség abban az adóévben illeti meg az adóalanyt, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után sem bel-, sem külföldön adófizetési kötelezettsége nem keletkezett. Az építmény- és telekadóban a (2) bekezdés szerinti mentesség azon épület, épületrész, telek után jár, amelyet az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként bejegyzett adóalany kizárólag a létesítő okiratában meghatározott alaptevékenysége, főtevékenysége kifejtésére használ. A feltételek meglétéről az adóalany – az adóév ötödik hónapjának utolsó napjáig – írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak. A nyilatkozat adóbevallásnak minősül.

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

2.) Önkormányzat adómegállapítási jogának korlátozása (új rendelkezés):

(Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy:) 
… az adóalap fajtáját, az adó mértékét, a rendeleti adómentességet és adókedvezményt úgy állapíthatja meg, hogy azok összességükben egyaránt megfeleljenek a helyi sajátosságoknak, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő-képességének.

3.) Mentes az építményadó alól (új rendelkezés):

Az atomenergiáról szóló törvény szerint kizárólag 

  • ca) a radioaktív hulladék elhelyezésére, 
  • cb) a kiégett nukleáris üzemanyag tárolására 

használt építmény.

4.) Mentes a telekadó alól:

Eredeti szöveg:

– a belterületen fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott, 1 hektárt meg nem haladó nagyságú földterület, feltéve, ha az adóévben annak teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll és e tényt a telek fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv az adóévben igazolja, azzal, hogy nem minősül mezőgazdasági művelésnek, ha a földterületen kizárólag a gyomnövények megtelepedésének és terjedésének megakadályozására alkalmas munkát (pl. gyommentesítés, kaszálás) végeznek

Új szöveg:

– a mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telek

5.) Mentes az idegenforgalmi adó alól (új rendelkezés):

A honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szervek állományába tartozó személy hozzátartozója, ha a vendégéjszakát az állomány tagjának látogatása miatt tölti a szolgálatteljesítés vagy a munkavégzés helye szerinti településen lévő, a honvédelmi vagy rendvédelmi szerv rendelkezése alatt álló, szolgálati érdekből fenntartott szálláshelyen, feltéve, ha a településen való szolgálatteljesítés, munkavégzés időtartama legalább egybefüggő 30 nap.

6.) Adóbevallás elektronikus úton történő benyújtása a NAV felé (új rendelkezés):

Az adózó az állandó jellegű helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét – ide értve az adóbevallás kijavítását és az önellenőrzéssel való helyesbítést – a PM rendelet szerinti bevallási nyomtatványon az állami adóhatósághoz elektronikus úton, az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adókról szóló bevallások benyújtására vonatkozó rendelkezések értelemszerű alkalmazásával, az általános nyomtatványkitöltő program használatával is teljesítheti. 

Az állami adóhatóság a hozzá beérkezett, előző bekezdés szerinti adóbevallást – az adóbevallás-benyújtásra kötelezett azonosítását követően, tartalmi vizsgálat nélkül, a befogadó nyugta kiadása mellett – az adóalany által a bevallási nyomtatványon megjelölt székhely, telephely(ek) szerinti önkormányzati adóhatóság részére haladéktalanul, elektronikus úton megküldi. 

Az állami adóhatósághoz határidőben benyújtott adóbevallást az önkormányzati adóhatóságnál teljesítettnek kell tekinteni.

További átmeneti rendelkezések léphetnek hatályba és bizonyos fogalmak is változhatnak a helyi adó törvényben.

Cikksorozatunkat folytatjuk.

A cikk szerzője Lakatos Zsuzsa transzferár- és adószakértő, a Tax Revolutions Kft. ügyvezetője.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

2024. október 14.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről.

2024. október 14.

Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak

Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek mindig naprakésznek kell lennie az őt körülvevő adókörnyezettel, másként kellemetlen meglepetések is érhetik.