Veres: 50 milliárd forint többletbevétel a gazdaság kifehéredéséből


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A költségvetésnek 50 milliárd forint többlet adó-, és járulékbevétele származott az elmúlt egy évben a gazdaság kifehérítéséből – mondta Veres János pénzügyminiszter hétfőn az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) értekezletén az MTI-Eco tudósítása szerint.

˝Úgy gondoljuk, hogy azok, akik átléptek a fehér zónába, azok a következő évben ott is maradnak, és befizetik a számukra kötelező adót és járulékot˝ – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Az 50 milliárd forintnyi többletbevétel, egyébként a GDP 0.2 százalékra, vagyis nagyjából a hiány is ennyivel lett kisebb.

Veres elmondta, hogy 2008 közepéig összesen 1.717 fővel bővül az APEH létszáma, és jelezte: az adóhivatal egy új jogszabály nyomán fokozottan ellenőrzi majd azokat a vállalkozásokat, amelyek ˝a minimum adóalap követelményének nem felelnek meg˝. Hozzátette: meg kell vizsgálni azokat a vállalkozásokat, amelyek úgy folytatnak évek óta gazdasági tevékenységet, hogy közben jövedelem nem képződik.

Forrás: Portfolio


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).