Vestager mihamarabb adót vetne ki a digitális óriáscégekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismét napirendre kell venni az európai uniós digitális adó kérdését, amennyiben erről nem születik globális egyezmény a jövő év végéig, az internetes nagyvállalatoknak ugyanis ott is adózniuk kellene, ahol a nyereségük keletkezik – jelentette ki keddi brüsszeli meghallgatásán Margrethe Vestager, az új Európai Bizottság egyik ügyvezető alelnök-jelöltje.

A liberális dán politikus a tervek szerint a digitális kornak megfelelő Európa programját koordinálja majd, és egyúttal betölti a befolyásos versenyjogi biztosi posztot a novemberben hivatalba lépő, Ursula von der Leyen vezette brüsszeli testületben.

Délutáni európai parlamenti meghallgatásán kiemelte, hogy készek cselekedni, ha nincs előrelépés a digitális adóról szóló globális egyezmény ügyében, mert az érintett cégeknek tisztességesen ki kell venniük a részüket a teherviselésből.

Leszögezte, hogy büszke eddigi versenyjogi biztosi munkájára, de sok még a tennivaló ezen a téren, s a továbbiakban is hasonló eltökéltséggel és pártatlansággal kíván eljárni a trösztellenes, a felvásárlási és a tiltott állami támogatásokkal kapcsolatos ügyekben is.

Ugyanakkor elmondta, hogy bizonyos közösségi szabályokat felül kell vizsgálni, alkalmazkodva a gyorsan változó világhoz.

Vestager beszélt a mesterséges intelligencia témájáról, az etikus felhasználás szükségéről, és elmondta, mandátuma első száz napjában javaslatot akar benyújtani az erről szóló szabályozásról.

„Foglalkoznunk kell a technológiával kapcsolatos aggályokkal, bizalmat kell építenünk” – fogalmazott. Hozzátette, hogy szabályozni kell a cégek adatgyűjtésének, -felhasználásának és -megosztásának módját, hogy az a társadalom érdekeit szolgálja.

Rámutatott, hogy stratégiát kell felvázolni az EU iparának jövőjére vonatkozóan. „Ígéretem nem az, hogy Európát hasonlóbbá teszem Kínához vagy Amerikához, hanem az, hogy hasonlóbbá teszem önmagához” – mondta

Emellett pedig számos másik témát is érintett a kis- és középvállalkozások támogatásától kezdve a külföldi beruházások átvilágításáig.

Néhány képviselő aggodalmának adott hangot a tervezett tárca két, szerintük egymásnak ellentmondó területének „összebékíthetetlenségével” kapcsolatban.

Margrethe Vestager Brüsszelben egyfajta „rocksztárnak” számít, aki eurómilliárdos pénzbírságokkal sújtotta a Szilícium-völgy számos óriásvállalatát.

A sajtóhírek szerint eddig három jelöltet, a lengyel Janusz Wojciechowskit, a svéd Ylva Johanssont, illetve a francia Sylvie Goulard-t nem hagyták jóvá rögtön a koordinátorok, ők írásbeli kérdéseket kaptak. Wojciechowskinak kedden újra meg kellett jelennie az illetékes EP-bizottság előtt, ahol sokak szerint jobban teljesített, mint előző héten, így döntés született a jóváhagyásáról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. augusztus 12.

A nagy techcégek adóztatásáról és ellenőrzéséről beszélt az igazságügyminiszter

Az elkövetkező évtizedek egyik legnagyobb kihívása lesz, hogy miként lehet szabályozni a nagy multinacionális vállalatok túlhatalmát. Az Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport alakul a kérdés áttekintésére, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás és a techcégek által gyakorolt cenzúra szabadsága, mi a helyzet az adózás, az adatvédelem terén. Erről Varga Judit igazságügyi miniszter beszélt vasárnap a Sziget fesztivál európai uniós pontján.
2019. augusztus 27.

Nemzetközi adót kapnak a techcégek

A G7-csúcstalálkozón francia-amerikai megállapodás született a nemzetközi technológiai óriáscégek adóztatásáról.