Vida nem tud arról, hogy kirúgnák


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Népszavának nyilatkozó névtelen források azt állítják, hogy Vida Ildikó NAV-elnök nem tud a személyét, vagy az adóhatóság működését érintő változásokról.


A lap úgy tudja, hogy Vida Ildikó eddig nem kapott hivatalos tájékoztatást a NAV vezetőségének cseréjéről. illetve arról, hogy Orbán Viktor átalakítaná az adóhatóság szervezetét. A Népszava úgy értesült, hogy a NAV-elnök környezetében úgy tartják, ez a bizonytalanság tesz rosszat a szervezetnek, nem a közelmúlt botrányai.

Lázár János csütörtökön azt mondta, hogy vannak információi az adóhatóságot érintő személycserékről, de ezeket nem osztja meg a nyilvánossággal. Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter pedig a Figyelőnek nyilatkozott a témában: szerinte az amerikai kitiltási botrány gyengítette a NAV vezetőségét, valamint a közbizalom is gyengült a szervezet iránt, ezért van szükség a változtatásokra. 

Áfa kalauz


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.