Virágzó adóparadicsomok – lehetőség a kicsik előtt is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Seychelles-szigetek, a Bahamák, a Kajmán-szigetek és a többi jól ismert egzotikus adóparadicsom mellett egyre több európai ország is lehetőséget ad arra, hogy a területén bejegyzett, de gazdasági tevékenységüket másutt folytató (offshore) cégek ne fizessenek nyereségadót.

A multinacionális konszernek mellett egyre több kis- és közepes vállalkozás is igyekszik ezen kiskapuk segítségével csökkenteni az adóterheit. Európában talán Svájc a legismertebb adóparadicsom. Az amerikai szenátus becslése szerint a szövetségi adóhivatal évente 40–70 milliárd dollártól esik el az offshore központok miatt, de a nyugat-európai országok esetében is milliárdos nagyságrendű a veszteség. A kormányok persze igyekeznek fellépni az adómenekítés ellen, Németország például pótadót vet ki az offshore cégek adóparadicsomokban elszámolt és ezért nagyrészt vagy teljesen adómentes nyereségére. Ez is kijátszható azonban: a társaságok nem a nyereséget tologatják ide-oda, hanem értékpapírokat adnak és vesznek a különböző leányvállalatok. Magyarországon az offshore cégeket érintő nyereségadókulcs januártól emelkedett ugyan, de fennmaradt a kamat- és jogdíjbevétel 50 százalékos
adómentessége.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).