Vizsgálat indult az IKEA ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére – közölte az uniós bizottság hétfőn.


Az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az előzetes vizsgálatok szerint két, 2006-ban és 2011-ben kiadott holland adóhatározat is lehetővé tette a svéd bútorgyártó leányvállalata, az IKEA-csoporthoz tartozó Inter IKEA részére, hogy lényegesen kevesebb adót fizessen Hollandiában. Az adóhatározatok tisztességtelen előnyt biztosítottak a svéd cég számára más vállalatokkal szemben, megsértve ezzel az uniós állami támogatási szabályokat – közölték.

Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos elmondta, minden vállalatnak, legyen nagy vagy kicsi, multinacionális vagy helyi érdekeltségű, méltányos adóterhet kell fizetnie. Egyetlen tagállam sem engedheti meg, hogy bizonyos vállalatok kevesebb adót fizessenek azáltal, hogy lehetővé teszik számukra, hogy másutt könyveljék el nyereségüket – húzta alá.

Az Inter IKEA Systems Hollandia az IKEA franchise rendszerben működő áruházainak összegyűjtött díjaiból származó bevételeket rögzíti.

Az Európai Parlament idén közzétett zöldpárti jelentése szerint az IKEA 2009 és 2014 között mintegy 1 milliárd euró (310 milliárd forint) uniós adóbefizetését kerülte el. 

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

Az 1943-ban alapított, magántulajdonú IKEA-csoport összetett vállalati struktúrával rendelkezik. Különböző országokban működő alapítványai lehetővé teszik számára, hogy elkerülje a Svédországban kirótt magas adókat – közölték.

A multinacionális vállalatok esetleges adóelkerülésének kivizsgálása céljából hozott uniós jogszabályok segítségével az Európai Bizottság az idén olyan cégek ellen indított eljárást, mint az Apple, az Amazon vagy a McDonald’s.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.