Wesselényi, Kölcsey, Deák és Batthyány reformtörekvései 2. rész
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Előző írásunkban bemutattuk Kölcsey Ferenc és Wesselényi Miklós szerepét a reformkori országgyűléseken és a közélet egyéb területein. Folytatjuk a reformkori személyiségek bemutatását Deák Ferenc és Batthyány Lajos tevékenységének ismertetésével.
Deák Ferenc (Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.)
Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet félve a szenvedésektől önmaga lemondott, annak visszaszerzése nehéz és mindig kétséges.
(Deák Ferenc)
Kevés olyan nagyra becsült személyisége van a magyar történelemnek, mint Deák Ferenc. Nevezték őt (és nevezzük ma is) a haza bölcsének vagy a nemzet prókátorának. Tevékenysége már a reformkorban is meghatározó volt, a szabadságharc bukása után is kiemelkedő a szerepe, de talán a legnagyobb „alkotása” Magyarország és Ausztria 1867-es kiegyezése volt.
Most szűkre szabva csak a reformkori tevékenységéről szólunk, életének későbbi munkásságára még visszatérünk.
Deák születésekor meghalt az édesanyja, édesapját is mindössze öt évesen elvesztette. Ezt követően testvérei és a Deák testvérek gyámja, Hertelendy György zalai első alispán gondoskodott neveltetéséről. A Hertelendy család rokonságban állt a Deák családdal, Deák apai nagyanyja Hertelendy lány volt. Az alispán megóvta a Deák család vagyonát, és kiváló oktatást biztosított a gyermekeknek. Deák az iskoláit Keszthelyen, Pápán, Nagykanizsán és Győrben végezte, jurátusi gyakorlatát Pesten végezte.
Jogászi pályáját már 1821-ben megkezdte, Zala megyében töltött be különböző felelős funkciókat. Az országos politikában való részvételére 1832. novemberében került sor, amikor Deákot megbízták az országgyűlési követté választott első alispán, Zalabéri Horváth János helyettesítésével. Nem sokkal később, 1833. februárjában bátyja, Deák Antal lemondott országgyűlési követi megbízásáról, és öccsét ajánlotta maga helyett. Deák Ferencet megválasztották, így az 1832-36-os reform-országgyűlésen 1833. május 1-jétől már rendes megválasztott követként vett részt.
Mandátumának már második napján felszólalt, a botbüntetés ellen érvelt. Tudását, tevékenységét elismerték, így 1834-től – Kölcsey mellett, illetve után – már az alsótáblai liberális ellenzék vezérévé vált.
Deák 1840 körül (Benesch Pál festménye)
Deákból hiányzott az a harciasság, ami Wesselényit vagy Kossuthot jellemezte, ő ehelyett érveléssel, meggyőzéssel, személyes példamutatással, pipafüst melletti kedélyes beszélgetésekkel, anekdotázgatással érte el, hogy vitapartnerei magukévá tegyék véleményét. Önzetlensége, hazaszeretete, a nagyravágyás és a hiúság teljes hiánya tették elfogadottá személyiségét és véleményét.
Az országgyűlésen szinte minden fontos kérdéshez hozzászólt, így a vallási kérdésekhez, a nyelvkérdéshez, a szólásszabadság kérdésköréhez, de a közteherviseléssel kapcsolatban legfontosabb az volt, hogy az úrbéri törvények tárgyalásakor a jobbágyság érdekeit védte.
Deák érdeme volt az, hogy az úriszék korlátozásáról szóló törvénycikkbe bekerült a jobbágyok személyi és vagyonbiztonságának elvét rögzítő szövegrész:
1836. évi X. törvénycikk a földes-úri Törvényhatóságról, és az urbéri Perről 5. § Hogy a Jobbágyok úgy öszvesen, mind külön külön minden tekintetben és így földes Uraik eránti viszonyaikban is, minden önkénytől menttek, vagyonaikra és személyeikre nézve voltaképen biztosítottak legyenek, … |
Deák nem volt elégedett az elért eredményekkel, ahogyan ezt követi jelentésében is hangsúlyozta:
Vérző szivvel szólunk azon urbéri javaslatok sorsáról, melyek a népnek jövendő morális emelkedését valának eszközlendők. Ez volt legszebb, legnemesebb föladata a törvényhozásnak, s fájdalom, éppen ebben történt majdnem legkevesebb, mert éppen ebben találánk mind a kormánynál, mind a főrendeknél legtöbb ellenszegülésre. (részlet Deák követi jelentéséből) |
Az országgyűlés után a börtönbe vetett Kossuth és a perbe fogott Wesselényi segítségére sietett. Kossuth családja javára gyűjtést rendezett (kétezer ezüstforint gyűlt össze, ami tetemes összeg volt), Wesselényi esetében közreműködött (Kölcseyvel együtt) a védelemben, végül sikerült a halálbüntetés helyett három éves börtönbüntetést elérni, de szintén Deák érdeme az, hogy a bécsi udvarnál kieszközölte, hogy két hónapi fogva tartás után Wesselényi gyógykezelésre utazhasson.
A következő országgyűlésre (1839-40) szintén megválasztották Zala megye követévé. Most már egyértelműen az alsótáblai liberális ellenzék vezére volt. Tárgyalásaival sikerült elérnie a politikai perekben elítéltek számára az amnesztiát. ezen az országgyűlésen mondta el egyik legfontosabb beszédét, 1839. augusztus 14-én a nemzetnek a főrendekhez és a koronához fűződő viszonyát fejtegette. Az az észre és az érzelemre is hatva amellett érvelt, hogy a király és nemzet közti bizalom csak a jogok kölcsönös tiszteletén alapulhat.
Az országgyűlésen elfogadták a gazdaság fejlesztését szolgáló törvényeket (szabadon lehet kereskedni, gyárat alapítani), az önkéntes örökváltságot, és azt, hogy az országgyűlési feliratokat magyar nyelven kell megfogalmazni.
Az 1843-44-es országgyűlésre visszautasította követi jelöltségét, mert a megye közgyűlése nem foglalta követutasításába a megye költségeinek fedezésére kirótt háziadó (megyei adó) nemesség általi vállalását. Az újabb Zala megyei közgyűlésen a korban szokásos korteskedés eszközeinek bevetésével – többek között zalai volt főszolgabíró, veszprémi püspök anyagi támogatásával – sikerült a helyi kisnemesség támogatását megnyerni, és így a zalai ellenzéknek többséghez jutnia. Kedvező határozatot hoztak a háziadó ügyében, s közfelkiáltással követté választották Deákot, aki azonban ezt nem fogadta el, a „vérrel szerzett” mandátumot visszautasította. Zala megye ezt követően követ nélkül maradt, mert bárkit jelöltek vagy választottak meg, az azonnal lemondott a tisztségről. A személyes példa ereje igen nagy volt!
Az 1843–44. évi országgyűlésen – hiába volt az ellenzék többségben – a legfontosabb kérdést, a közteherviselés (adózás) rendszerének átalakítását nem sikerült keresztülvinni. Deák távolléte nagyon is érezhető volt az országgyűlésen. Ezt nem helyettesíthette az, hogy Deákot Kehidán 1843 pünkösdjén Batthyány Lajos vezetésével ellenzéki küldöttség kereste fel, hogy a királyi előterjesztésekre adandó válaszfeliratról tárgyaljanak, illetve egy évvel később Ikerváron tárgyalt Deák Batthyány Lajossal és Széchenyi Istvánnal a nemesi adófizetés kérdésköréről.
Az országgyűlésen ugyan nem született eredmény az adózás tárgyában, de Bezerédj István már 1844. december 16-án közokiratban adózásra kötelezte saját magát. Ezt a példát követve 1845. március 2-án Deák vezetésével mintegy 220 zalai nemes vállalt önkéntes adózást. Hiába ítélte el Széchenyi István Bezerédj vállalását, a „szellem már kiszabadult a palackból”.
A kehidai birtok a reformellenzék fontos tárgyalóhelyévé nőtte ki magát, sokan megfordultak Deáknál, többek között Teleki László és Kossuth Lajos is megfordult nála.
A konzervatív párt 1846-os megalakulását követően az ellenzék is párttá szerveződött, 1847-ben megalakult az Ellenzéki Párt, a követeléseiket megfogalmazó Ellenzéki Nyilatkozatot Deák Ferenc öntötte végső formába.
Az 1847. június 6-7-én tartott ellenzéki konferencia elfogadta a nyilatkozatot, és Deákot is beválasztották az Ellenzéki Párt központi vezetőségébe.
Az 1847-48-as – utolsó – reformországgyűlésre szintén megválasztotta Zala megye közgyűlése országgyűlési követté Deákot, de ő betegségére hivatkozva (valóban sokat betegeskedett akkoriban) nem fogadta el a megbízatást.
Az 1848. március 15-i forradalmi eseményeket követően, március 22-én tartottak újabb követválasztást Zalában (lemondott a korábbi követ), ekkor már elfogadta Deák a mandátumot. Másnap ő tett indítványt az országgyűlésen az ősiség eltörlésének elvi kinyilatkoztatására. Beszédében részletesen megindokolta, hogy – egyelőre – csak az elvi nyilatkozatnak lehet helye, a részletszabályokat alaposan ki kell még dolgozni.
Személyéhez a kijelölt miniszterelnök, Batthyány Lajos is ragaszkodott. Két héttel később, 1848. április 7-én V. Ferdinánd kinevezte Deákot a Batthyány-kormány igazságügyi miniszterének.
Batthyány Lajos (Pozsony, 1807. február 10. – Pest, 1849. október 6.)
A királyoknak bajonettjük van, a népeknek meg forradalmuk, hogy engedményeket nyerjenek.
(Batthyány Lajos)
Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke.
A Batthyány kormány kinevezési okirata V. Ferdinánd aláírásával
Tanulmányai befejezését követően – a kor más arisztokrata ifjaihoz hasonlóan – eléggé könnyelmű életet élt. Katonatisztként kártyázott, adósságot halmozott fel, emiatt még anyjával is örökösödési jogvitába bonyolódott. Örökségét 24 évesen, nagykorúvá válásával megszerezte, ezt követően Vas megyei Ikervárra költözött, korszerűsítette birtokait. Bár már 1830-tól a főrendiház tagja lett, érdemi politikai szerepet egyelőre nem játszott. Naplójában még Széchenyi is lemondóan nyilatkozott róla: „Batthyány a céljainkra nem sokat ér – ezt gyanítom”.
Gróf Batthyány Lajos 1834 decemberében megnősült, felesége Zichy Antónia grófnő volt (mellette szoros kapcsolatot ápolt felesége húgával, Zichy Karolinával, gróf Károlyi György feleségével, olyannyira, hogy közös gyermekük is született). A Batthyány és a Károlyi családok pesti, pozsonyi és ikervári otthonai a társasági élet központjai voltak.
Ikerváron 1839-ben cukorgyárat alapított, birtokain ötvenezer eperfát ültettetett (selyemhernyó-tenyésztés), a korszerű gazdálkodási ismerteteket tekintette mintának.
Az 1832-36-os országgyűlést követően már tudatosan készült a politikai szerepvállalásra: elmélyítette jogi ismereteit, tanulmányozta a nyugati közgazdasági és társadalompolitikai írásokat, illetve tanulta a magyar nyelvet.
Komolyabb politikai szerepet először az 1839–1840-es pozsonyi országgyűlésen töltött be, már igényt formált a főrendiházi ellenzék vezetői szerepére. Ennek érdekében kaszinót szervezett Pozsonyban (mágnáskaszinóként vagy kiskaszinóként is említi az irodalom), ahol az ellenzékiek összegyűlhettek, megvitathatták álláspontjukat, országgyűlési taktikájukat. A főnemesi országgyűlési klub alapítói olyan működési szabályokban állapodtak meg, amelyek egyfajta pártfegyelmet követelt a tagoktól. Az ehhez való igazodás azonban Széchenyinek már az első pillanattól nem volt elfogadható, saját elképzeléseit mindig is az egyedüli legjobbnak tartotta, más véleményeket képtelen volt megtűrni. Ez oda vezetett, hogy Batthyány és Széchenyi között folyamatossá váltak az összezördülések. Széchenyi ugyan próbálta Batthyányt meggyőzni, de ő legfeljebb ingadozott, hosszabb távon viszont egyre inkább távolodott „a legnagyobb magyar” elképzeléseitől.
Batthyány 1839. december 14-én politikai törekvéseinek egyfajta összefoglalásaként a kiskaszinóhoz egy emlékiratot nyújtott be, amelyben a liberális. értékrend alapján, a hasznosság, a közjó, az igazságosság, a honszeretet érdekeit előtérbe helyezve, az ellenzéki főúri elit álláspontjának összehangolásával indítványt tett az ellenzék felsőtáblai túlsúlyának megteremtésére és az országgyűlési ellenzék párttá szervezésére.
Az országgyűlésen elsősorban a sérelmi ügyek (szólás- és sajtószabadság, országgyűlési naplók megjelentetése, vallásszabadság) kapcsán szólalt fel. Tudatában volt annak, hogy az ellenzék csak abban az esetben érheti el politikai célkitűzéseit, ha népszerűségét a közvélemény előtt is sikerül növelnie, ennek érdekében – az előzőeken túl – szorgalmazta egy országgyűlési hírlap megjelentetését is. Szervezési tevékenysége és önzetlen anyagi áldozata révén egyre inkább átvette a főrendi ellenzék vezető szerepét Széchenyitől, aki viszont ennek eredményeként szép lassan elszigetelődött. Ekkoriban még egyetértett Széchenyi István gazdasági és politikai nézeteivel, osztotta azt a véleményét is, hogy a reformfolyamatok vezető erejének az arisztokráciának kell lenni.
Széchenyi 1842. november 27-i akadémiai beszédében az egész ellenzék magatartását vetette bírálat alá, azt sugalmazva, hogy a magyarországi nemzetiségi mozgalmak felerősödéséért egyértelműen az ellenzék erőszakos magyarosító politikája okolható. Batthyány viszont nemzetiségek mozgalmaiért egyértelműen a bécsi kormányzat megosztó politikáját tette felelőssé, ennek következtében az ellenzék vezérkarával együtt elhatárolódott Széchenyitől. Ez Batthyány és Széchenyi végleges politikai szakítását idézte elő.
Közben Batthyány reformelképzelései egyre közelebb kerültek Kossuth elképzeléseihez, ebben nem jelentéktelen momentumok, hogy Kossuth javaslatára Batthyányt közfelkiáltással megválasztották az Iparegyesület elnökévé (1842 júniusában), majd az év végén, december 26-án Batthyány tartotta az iparmű kiállítás díjkiosztó ünnepségén a megnyitó beszédet.
Batthyány egyetértett a magyar érdekeket védő társadalmi szerveződések (Iparegyesület, Kereskedelmi Társaság, Védegylet, Gyáralapító Társaság stb.) működésével, így ezek létrejöttét anyagilag is támogatta, részt vett a működésükben is.
Az 1843-44-es országgyűlés közeledtével Batthyány lépéseket tett a pozsonyi országgyűlés ellenzéki kaszinójának újjászervezésére, majd 1843. április elején részt vett Vas megye követutasításait tárgyaló közgyűlésén, ahol a nemesi adózás mellett szólalt fel. Az országgyűlésen már nemcsak a főrendi, hanem az egész országgyűlési szabadelvű ellenzék vezéralakja volt; a naplókban mintegy kétszáz felszólalását rögzítették. Az ellenzék vezéreként, minden lényeges és kevésbé lényegesnek tűnő kérdésben – ha kellett akár a nádorral is szembeszállva –képviselte a reformok ügyét. Felszólalásaiban külön foglalkozott az ellenzék sérelmeivel, a nemzeti önállóság megteremtésének, a társadalmi és gazdasági reformok népszerűsítésével, a polgári alkotmányos átalakulás kérdéskörével, abszolutista bel- és külpolitikájáért élesen bírálta a bécsi kormányzatot.
Az 1843-44-es országgyűlés talán legjelentősebb kérdése a közteherviselés megvalósítása és az ahhoz kapcsolódó országos közpénztár létrehozása lett volna. A nemesi adóviselés tervezett bevezetése már a megyei országgyűlési követválasztási küzdelmek során éles viták kiváltója volt, a diétán a háziadó vállalását a vármegyei követeknek csak kisebbsége volt hajlandó támogatni. Erről korábban már írtunk Széchenyiről szóló írásunkban.
Batthyány legfőbb törekvése 1846-tól az ellenzék egységesítése, egy párt szervezése, programjának kidolgozása lett. Az Ellenzéki Párt 1847. március 15-én alakult meg, és első elnökévé Batthyány Lajost választották. Programját Deák öntötte végső formába, ezt 1847 nyarán szintén elfogadták.
Kossuth döntően neki (erkölcsi és anyagi támogatásának) köszönhette, hogy az 1847-es országgyűlésre Pest megyei követté választották. Az országgyűlésen a főrendi házban Batthyány és az alsóházban Kossuth lett az ellenzék vezére.
Az országgyűlés reformköveteléseit Bécsbe vivő küldöttségnek Batthyány is Kossuth tagja volt, később csatlakozott hozzájuk Széchenyi is. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én Batthyányt bízta meg az első magyar minisztérium (kormány) megalakításával.
Batthyány legfontosabb feladatának Magyarország alkotmányos önkormányzatának kiépítését, ezen belül az önálló fegyveres erő megszervezését tekintette. Az örökváltság és a közteherviselés ügyében Kossuth Lajos álláspontját fogadta el; a parasztságot az úrbér eltörlésével szerette volna a liberális nemesek oldalára állítani.
Az áprilisi törvények elfogadása után megkezdődött a részletes törvénykezési munka, viszont az európai események hatására a bécsi udvar ellenállása is egyre erőteljesebbé vált, a nyár végére Batthyánynak egyre kevesebb lehetősége volt az általa elvárt alkotmányos keretek között tartani az eseményeket.
A szerb felkelők és a horvát támadás (Jellačić) miatt augusztus 29-én – Deákkal együtt – a királyhoz fordult segítségért, de az uralkodó intézkedései nem voltak eredményesek, így szeptember 11-én benyújtotta lemondását. Újabb kormányalakításra kapott megbízatást, de ennek eredménytelensége miatt október 2-án végleg lemondott megbízatásáról.
Ezt követően közkatonaként belépett a honvédő seregbe, de néhány nap múlva (október 11-én) leesett lováról és eltörte a karját. Felgyógyulása után újra országgyűlési követté választották, próbált egyezkedni a támadó osztrák seregek vezérével, Windisch-Grätz tábornokkal, de ez eredménytelen volt.
Visszautazott Pestre, ahol 1849. január 8-án a Károlyi-palotában elfogták, és a budai laktanyába zárták. Ezt követően a szabadságharc bukásáig több helyen is fogva tartották, egyre rosszabb körülmények között. Bár mindvégig hű maradt az uralkodónak tett esküjéhez, koncepciós pert folytattak ellene, 1848-as nyári-tavaszi tetteiért „vonták felelősségre”, amikor a király megbízása alapján végezte tevékenységét. Halálra ítélték, és 1849 október 6-án a pesti Újépület udvarán kivégezték. A kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett. „Éljen a haza! Allez, Jäger! (Rajta, vadászok!)” – kiáltotta.
Gróf Batthyány Lajos kivégzése az Újépület udvarán
Tetemét furfanggal a ferences rendházba csempészték, ahol az altemplomban helyezték el, a befalazása után elhelyezett vörös márványlapnak a belső felén volt a felirat: „1849-ben okt. 6-án az Úrban elhunyt G. B. L. – Áldás és béke hamvaira”.
Az uralkodónak meg kellett élnie, hogy Batthyány Lajost 1870-ben kiemelték a titkos kriptából, és kétszázezres tömeg kíséretében – most már méltó módon – újratemették. (Hiába, mi magyarok nagyon tudunk újratemetni!) Hivatalos állami temetést persze nem lehetett rendezni (a bécsi udvar ragaszkodott az 1849-es ítélet jogosságához), Pest városának kellett magára vállalnia a temetés megszervezését (ugyanezt a „módszert” alkalmazták Kossuth Lajos temetésénél is 1894-ben).
Irodalom:
- Deák Ferenc beszédei I-II. kötet (Franklin-társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1882. és 1886, Budapest) (http://mek.oszk.hu/02200/02213/index.phtml)
- Fülöp Tamás: Batthyány és Széchenyi politikai értékvilágának különbözőségei a reformkorban (in Szolnoki Tudományos Közlemények XI. Szolnok, 2007.) (http://tudomany.szolnok-mtesz.hu/kulonszamok/2007/cikkek_pdf/Fulop_Tamas.pdf)
- Harmat Árpád Péter: Deák Ferenc élete (1803-1876) (http://tortenelemklub.com/eletrajzok/ujkori-szemelyek/411-deak-ferenc-elete-1803-1876)
- Kölcsey Ferenc összes művei (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1960, Budapest) (http://mek.oszk.hu/06300/06367/)
- Németh Máté: Deák Ferenc, a puritán politikacsináló (http://mult-kor.hu/20140425_deak_ferenc_a_puritan_politikacsinalo)
- Orosz István: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás kiszélesítése (http://www.hhrf.org/kisebbsegkutatas/kk_2003_03/cikk.php?id=786)
- Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos emlékezete (http://epa.oszk.hu/00800/00861/00014/2000-1-2-05.html)
- Vértesy Jenő: Kölcsey Ferenc, 1790-1838, Magyar Történeti Életrajzok (Magyar Történelmi Társulat, 1906, Budapest)
- Wesselényi Miklós: Balítéletekről (Bukarest szerepel a könyvben, de valószínűbb, hogy Lipcsében adták ki 1833-ban) (http://mek.oszk.hu/09000/09080/09080.pdf)