Wesselényi, Kölcsey, Deák és Batthyány reformtörekvései – I. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A reformkori országgyűléseken és a vármegyékben a reformjavaslatok előterjesztői között kiemelkedő volt Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc és Batthyány Lajos tevékenysége. Javaslataik – többek között – a magyar nyelvhasználatra, az örökváltságra, az úrbéri viszonyok megszüntetésére, a vámrendszerre és a közteherviselésre vonatkoztak.

Kétségtelen, hogy a reformkor két legmeghatározóbb személyisége Széchenyi István és Kossuth Lajos volt. Elsőként Széchenyi adott részletes programot a polgári átalakulásra (Hitel, Világ, Stádium), majd vele vitatkozva, de számos ponton egyet értve alakult ki Kossuth programja.

Korábban kiemeltük az első önként adózó főnemes, Bezerédj István tevékenységét is, aki sokak által elítélt, mások által viszont üdvözölt példamutatásával tettekben is elkötelezte magát a változások mellett.

Mellettük mindenképpen illő szólni a cikk címében nevesített személyiségekről is, mivel tevékenységük szintén a reformfolyamatokat erősítette, illetve tette visszafordíthatatlanná. A cikk címében szereplő sorrend nem értékelést, hanem a reformkori országgyűléseken való szereplések időbeli sorrendjét tükrözi, életpályájuk részletesebb ismertetésétől e cikkben eltekintünk.

Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. december 30. – Pest, 1850. április 21.)

Érzésünk és látásunk egyformasága oly nagy, hogy egész darabokat, sőt konstrukciókat is találok, melyek az enyimben is megvannak….

(Wesselényi véleménye Széchenyi programjáról)

Az árvízi hajós! Talán ez a közhely jut először eszünkbe róla, méltán, hiszen az 1838. március közepén lezajlott árvízben betegen, élete kockáztatásával mentette, amit lehetett. Wesselényi Miklós egyik felmenője unokatestvére volt a Wesselényi összeesküvés „névadójának” Wesselényi István nádornak, így a családban a rebellis magatartásnak is megvoltak az előzményei.

Az ‘árvizi hajós’ emlék-domborműve Budapesten a Ferenciek terén a Ferences templom oldalán (Holló Barnabás alkotása, 1905)

 

Széchenyivel már 1820-ban megismerkedett, barátságot kötött, együtt „kóborolták” be Európát. Az 1825-27-es országgyűlésen (mivel csak Erdélyben voltak birtokai, akkor még Magyarországon nem) csak az események szemlélőjeként vehetett részt, de 1830-tól – mivel időközben birtokot szerzett Szatmár megyében – már a felsőtábla tagjaként vehetett részt a diétákon, 1832-33-ban a felsőházi ellenzék vezéralakja lett.

A birtokába tartozó falvakban elengedte a robotot és a dézsma egy részét, ezzel is példát mutatva a többi nemesnek, sőt felszabadította parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű földművelésről, állattenyésztésről.

Lényegében egy időben írta meg Széchenyi Hitel, Világ, Stádium műveivel a saját könyvét, amelynek címe a Balítéletekről volt (1831-ben fejezte be). Az ő könyvét sem lehetett Magyarországon kiadni (cenzúra!), ezért az külföldön jelent meg 1833-ban. Bár a könyvben a megjelenés helyeként Bukarest van feltüntetve, a tényleges hely – nagy valószínűséggel – Lipcse volt. A balítéletek szót az előítéletek, tévedések, téveszmék szinonimájaként értelmezhetjük.

Wesselényi könyvében leszámol a téveszmékkel, elemzi a helyzetet, és programot ad a változások irányára. Ezeket a következő pontokban foglalhatjuk össze:

• A nemesség életmódja és elképzelései saját szerepéről tarthatatlanok. A nemesek nem ismerik hazájukat, és nem érdekli őket, hogy a haza irányában kötelességeik is vannak. A származási előítéletek, a nemesi gőg, a rendi mentalitás idejétmúlt hozzáállás.

• A jobbágyságot fel kell szabadítani (örökváltság), meg kell szüntetni a robotot, a parasztot be kell emelni a nemzetbe, biztosítani kell részére a tulajdonszerzést és a hivatalviselést. A jobbágyság intézményét „undok fertelem”-nek, történelmünk „gyalázatos szennyé”-nek minősíti, sőt rámutat (elsőként a magyar történelemben) a Dózsa-féle parasztfelkelés kegyetlen megtorlásának következményeire, így a mohácsi vész létrejöttének egyik okaként is ezt jelöli meg. Ugyanakkor a parasztságnak képviseleti jogot még nem biztosítana az országgyűléseken, csak közvetett képviseletet tenne lehetővé a vármegyékben is.

• A nemességnek és a parasztságnak az érdekegyesítése a békés átmenet kulcsa. A nemességnek le kell mondania jogainak egy részéről a jobbágyok javára, mert igazságtalan, hogy az ország lakosságának 90 százaléka dolgozzon a maradék 10 százalék jólétéért, úgy, hogy semmi joguk sincs. Egységes polgári társadalmat kell kialakítani, szabadságjogokkal. Ezek között a legfontosabbak a törvény előtti egyenlőség, a sajtószabadság, a hivatalviselés jogának kiterjesztése, a tulajdonszerzés és öröklés szabadsága. Az egész társadalomban el kell mélyíteni a hazafias szemléletet.

• Közteherviselést kell megvalósítani, a nemességnek is adóznia kell.

• A programok megvalósítását a köznemesség irányításával képzelte el.

Programja radikálisabb volt, mint Széchenyié, a kormányzattal való összeütközést is vállalta a megvalósítás érdekében.

A nemesi életformát kritizálja a következő idézetben:

… a birtokosok, kik közül némelyek csaknem tartományokkal bírnak, s kikért átaljában mindazon gazdasági munkát, melyet más nemzetbeli gazdák csak készpénzzel tétethetnek, szolgáló embereik pénz nélkül megtesznek, s kiket semmi adó, semmi közteher viselése nem nyom, hogy ennyi áldás mellett is, mondom, hazánkban a birtokosok nemcsak ritkán gazdagok, de többnyire adósság örvényében fuldokolnak, s hogy majd mindnyája pénz nemlétet panaszol s azért kénytelen a leghasznosabb gazdasági javításokkal felhagyni, sőt a megélhetés gondjai, szorongatási közt kínlódik, ez szinte megfoghatlan. (Részlet Wesselényi Miklós Balítéletek c. művéből)

Wesselényit a nagykárolyi megyegyűlésen 1834. decemberében elmondott beszéde, illetve az erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő terjesztése miatt 1835 elején a magyarországi és az erdélyi királyi tábla is hűtlenség vádjával perbe fogták. A per évekig húzódott, védői között volt Kölcsey Ferenc és Deák Ferenc is, akik bebizonyították, hogy a kormány bírálata nem egyenlő a király bírálatával, így a halálbüntetést sikerült elkerülnie, 3 év börtönre ítélték. Súlyosbodó szembaja miatt csak két hónapot töltött a börtönben, engedélyezték, hogy gyógykezelésre utazzon el. Persze megígértették vele, hogy visszatérése után letölti a börtönbüntetését, de erre súlyosbodó egészségi állapota miatt már nem került sor.

Az 1840-es évek elején A Széchenyi-Kossuth vitában (Széchenyi A Kelet Népe című könyvére Kossuth válasza a Felelet című röpiratban és a Pesti Hírlap Taglalat c. írásában jelent meg) Wesselényi Kossuth mellé állt. Politikai nézeteit újabb műben összegezte, Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében címmel (szintén Lipcsében jelent meg 1843-ban). Wesselényi „ráérzett” a nemzetiségi kérdés fontosságára (ezt még Kossuth is csak száműzetése idején vetette fel), elsőként dolgozott ki nemzetiségi törvényjavaslatot.

A gyógykezelésről való hazatérése után Zsibón élt, teljesen megvakult, 1846-ban már aggályosnak látta Kossuth politikáját, de teljesen elszigetelődve ennek már nemigen volt hatása. Mint Kolozs vármegye alispánja. 1848-ban még jelentős része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés is kimondta Erdély unióját Magyarországgal, így ismét tagja lett a magyar országgyűlésnek, de abban érdemben már nem működött közre, sőt a helyzetet kilátástalannak ítélve 1848 szeptemberében elmenekült Magyarországról. 1850-ben hazatérése közben megbetegedett, Pesten halt meg.

Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 24.)

Mert közös lévén a cél,
közösön kell terhét hordozni.

(Kölcsey: A papi dézma tárgyában)

Kölcseyt leginkább nemzeti himnuszunk költőjeként tiszteljük: 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeményét, ezt a napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.

Magyarország Alaptörvényének bevezető sora szerint „Isten, áldd meg a magyart!” a Himnusz első sora, továbbá I) cikkének (3) bekezdése szerint „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével”. Az Alaptörvény Kölcsey és Erkel nevén kívül egyedül Szent István nevét tartalmazza még (igaz őt kétszer is hivatkozza alkotmányunk).

A Himnusz eredeti kézírásos első versszakai egy Kölcsey emlékbélyeggel (Kass János alkotása)

 

Jogásznak tanult, de végül ügyvédi vizsgát nem tett, mert egyre inkább az irodalmi tevékenység érdekelte. Kölcsey irodalmi tevékenysége mellett politikai tevékenysége is kiemelkedő volt. E tevékenységét Szatmár megyében, az 1832-36-os országgyűlésen az alsóházban, illetve Wesselényi és Kossuth védelmében fejtette ki.

Szatmár megyének 1829-ben tiszteletbeli aljegyzője, 1832-ben a megye főjegyzője lett, és ugyanebben az évben megválasztották országgyűlési követnek is a pozsonyi országgyűlésre. Képviselői tevékenységéről vezette az Országgyűlési naplót. Felszólalásait nagy műgonddal dolgozta ki, szónoki teljesítményei példát adtak a későbbiekben a reformpárti politikusoknak. Kérlelhetetlen érvelése, szónoki stílusa, haladó eszmeisége a politikai ellenzék és az országgyűlési ifjak egyik kedvencévé tették, hamarosan a liberális ellenzék vezető szónokává vált.

Kölcsey eltávolodott a rendi-nemesi szemlélettől, a szabadelvű (sic! liberális) polgári felfogás hívévé vált, a nemzet visszamaradottságáért saját rétegét, a magyar uralkodó osztályt okolta. Országgyűlési felszólalásaiban – többek között – a magyar nyelvhasználat, a jobbágyfelszabadítás (örökös megváltás), a vallási türelem, a szólásszabadság, az úriszék eltörlése témaköreivel foglalkozott.

Szatmár megye 1835-ben fölszólítja küldötteit, hogy az örökváltság ellen szavazzanak, Kölcsey erre nem hajlandó, ezért tiltakozásul lemond a képviselőségről. Erre reagálva Kossuth lapja, az Országgyűlési Tudósítások gyászkeretben jelenik meg, az országgyűlési ifjak gyászruhát öltenek, és gyalog kísérik Pozsony határáig. A Kölcsey tiszteletére rendezett búcsúvacsorán Széchenyi is méltatja tevékenységét. Kölcsey a Búcsú az országos rendektől című beszédében fogalmazza meg a reformkor programját.

A társadalmi-gazdasági átalakulás érdekében elmondott írásai és beszédei közül külön is kiemelhetők a következők:

• A szatmári adózó nép állapotáról (1830, közteherviselés, nemesi adózás);

• A papi dézma tárgyában (Pozsony, 1834. aug. 26.);

• Az örökös megváltás tárgyában (Pozsony, 1834. nov. 10., örökváltság, jobbágyfelszabadítás);

• Búcsú az országos rendektől (Pozsony, 1835. febr. 9.).

Jelszavaink valának: haza és haladás. Azok, kik a haladás helyett maradást akarnak, gondolják meg: miképpen a maradás szónak több jelentése van. Korszerinti haladás épen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés. Isten őrizze meg e nemzetet minden gonosztól; isten virassza fel e nemzetre a teljes felvirágzat szép napját! (részlet a Búcsú az országos rendektől c. beszédből)

Az 1832–36-os országgyűlés feloszlatása után megkezdődött az ellenzékkel való leszámolás, perbe fogták többek között Kossuth Lajost és Wesselényi Miklóst, a reformpárti politikai ellenzék vezéralakját. Kölcsey Kossuth ügyében feliratot írt (1836), Wesselényinek pedig jogi képviseletére, védelmére készült. Ennek terjedelmes (majd négyszáz oldal) anyaga is megtalálható összes műveinek gyűjteményében.

Kölcseyt egy szatmári hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után 1838. augusztus 24-én Szatmárcsekén meghalt.

A cikket egy hét múlva folytatjuk.

---