Zavarban az áfával az étteremtulajdonosok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyes étteremtulajdonosok egyszerűsítenének azzal, hogy 27 százalékos forgalmi adóval számol ott is, ahol 18 százalékot irányoztak elő januártól, ez viszont szabálytalan és bírsághoz vezethet – írta a Magyar Nemzet.


Az éttermek az egységesítéssel védik ki, hogy egy esetleges adóhatósági ellenőrzésen „fogást találjanak rajtuk” – mondta a Magyar Nemzetnek Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke.

Michnai Attila adószakértő szerint viszont ez a gyakorlat egyértelműen törvénysértő, amiért a NAV 500 ezer forintig terjedő, úgynevezett mulasztási bírságot számol majd fel, csak az a kérdés, számlánként vagy egy ellenőrzés után egy összegben fog ennyit kérni a vendéglőtől.

Könnyid László hozzátette, a szervizdíjaknál is egyszerűsítenek az éttermek, sokan a magasabb bevételű tételre számolják fel a 10-15 százalékot, egységesítik a számlát.

 

Az alelnök szerint a valószínűsíthető türelmi idő után fény derül bizonyos problémás, precedens jellegű esetekre, amelyekből mindkét fél tanulhat és remélik, ezek miatt eleinte nem jár még büntetés.

A szövetség az egyszerűsítés jegyében a tapasztalatokat és a javaslatokat pár hónapon belül a nemzetgazdasági tárca elé tárja a szabályozás finomhangolása érdekében – tette hozzá.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.