25 millió felett: mikor bukjuk el az evát?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóalap és a bevétel nem feltétlenül egyezik meg egymással, adót előbbi után kell fizetni, de az igénybevételi határt utóbbihoz kell viszonyítani.

Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény alapján – többek közt – akkor lehet egy vállalkozás evaalany, ha az adóévre ésszerűen várható, a jogszabály előírásainak megfelelően meghatározott bevétele a 25 (2009-ben 26) millió forintot nem haladja meg. A bevételtől ugyanakkor meg kell különböztetni az adóalapot, melyet az összes bevételt a törvényben meghatározott szempontok szerint korigálva kapunk meg – olvasható az APEH e tárgyban közzétett tájékoztatójában. A növelő tételek alkalmazása következtében az adóalap meghaladhatja a bevételi határ előbb említett mértékét, ez azonban önmagában ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az adózó jogosulatlanul választotta volna az eva-törvény szerinti adóalanyiságot – hívják fel rá a figyelmet.

Tekintve, hogy csak az idei évre – 2009. július 1-jei hatállyal – biztosítottak 26 millió forint éves bevételi értékhatárt, ezért az adóhatóság tájékoztatása szerint ha az adózó a 2009. év második félévében elért bevételével haladja meg a 25, de nem lépi túl a 26 millió forintot, eva alanyiságát – az egyéb feltételek megléte esetén – nem veszíti el.

Forrás: Privátbankár


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.