51 millió forintos bírság a Telekomnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Telekom analógról digitális technológiára váltotta helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatását idén áprilisban, az előfizetők tájékoztatásában azonban jogsértéseket állapított meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amiért 51,5 millió forintra bírságolta a szolgáltatót és annak vezérigazgatóját.

Az NMHH szerdai MTI-nek küldött tájékoztatása szerint a cég a technológiaváltáskor az előfizetők tájékoztatása során – egyebek közt – nem tartotta be az értesítési időkre vonatkozó szabályokat, és a határozott időre kötött szerződéseket egyoldalúan módosította.

A Telekom a még 2013-ban megkezdett hálózatfejlesztéseinek utolsó fázisában, 2018. április 10-ével vezette ki a helyhez kötött műsorterjesztés szolgáltatásai közül az analóg műsorterjesztést, helyette digitális technológiát, bizonyos helyeken pedig a digitális kábeltelevízió szolgáltatás helyett IPTV szolgáltatást vezetett be. A technológiaváltás összesen 14 194 előfizetőt érintett, közülük számos előfizetőt a szolgáltató jogszerűtlen módon tájékoztatott, még ha egyébként a technológiai korszerűsítés a minőségi televíziózás élményének növeléséhez is vezetett – írta az NMHH.

Az átállás során a Telekom 8698 előfizetőnek küldött ki szerződésfelmondó levelet rögzített felmondási idővel. A felmondásra minimum 60 napos határidőt kellett volna biztosítania, ami az NMHH vizsgálata szerint az előfizetők nagy részénél nem teljesült.

Az eljárás ugyancsak feltárta, hogy a szolgáltató azoknál az előfizetőknél, akiknél azt a körülmények lehetővé tették, az analóg kábeltelevízió szolgáltatás helyett digitális kábeltelevízió szolgáltatásra váltott, ez a technológiaváltás pedig előfizetői szerződések módosításával járt, összesen 5496 esetben. A szolgáltató ugyanakkor sem a harmincnapos értesítési határidőt, sem pedig az értesítés kötelező tartalmi elemeire vonatkozó jogszabályi előírásokat nem tartotta be.

A csomagba foglalt szolgáltatásoknál és a hűségidős szerződéseknél a kábeltelevízió szolgáltatás felmondása a megmaradó szolgáltatások alapvető szerződéses feltételeit és díjait is érintette az előfizetők kedvezményeinek csökkenésével, ami tehát díjemelést eredményezett. Határozott idejű előfizetői szerződést a törvény szerint a szolgáltató csak akkor módosíthatna egyoldalúan, ha a módosításra jogszabályváltozás vagy hatósági döntés kötelezi, esetleg az előfizető számára előnyös lenne. A hatóság azonban megállapította, hogy a Telekom jogsértően módosította az érintett előfizetői szerződéseket.

A hatóság a feltárt jogsértések alapján felszólította a Telekomot a jogkövető magatartásra, és a céget 50 millió forintos, vezérigazgatóját pedig másfél millió forintos bírsággal sújtotta. Az elsőfokú döntéssel szemben a szolgáltató jogorvoslattal élhet – írták.

A Magyar Telekom az MTI-vel azt közölte, hogy vizsgálja az NMHH határozatát és megfontolja a határozattal szembeni fellebbezést.

Reagálásában a cég kifejtette: a Magyar Telekom az ügyfelek érdekében korszerűsítette hálózatát, és az analóg kábeltelevíziós szolgáltatás helyett korszerű IPTV szolgáltatást vezetett be, mely – ahogy azt az NMHH is hangsúlyozza – jobb minőségű televíziózási élményt (több csatorna, HD minőség és on-demand TV) biztosít az ügyfelek számára. Az átállásra műszaki szempontból is szükség volt, mivel az analóg tévéjelek érzékenyek a zavartatásra, és számos külső rádiójel fokozottan gyengíthette volna a hagyományos tévézés minőségét. Az ügyfelek részére nyújtott TV szolgáltatás folyamatos volt az átállás időszakában is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.

2024. október 7.

KSH: a kiskereskedelmi forgalom 4,1 százalékkal emelkedett

Augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).