5,5 százalékkal nőhet a minimálbér


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Várhatóan 5,5 százalékkal nő jövőre a minimálbér, a nyugdíjak 1,6 százalékkal lehetnek magasabbak – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatón.


Lázár János, aki a jövő évi büdzsét az adócsökkentés költségvetésének nevezte, azt mondta: ez az első alkalom 25 éve, hogy a kormány az év első félévében világossá tette a következő esztendőre vonatkozó pénzügyi terveit.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) készen áll a jövő évi bértárgyalások megkezdésére, de úgy véli, hogy a Lázár János által javasolt 5, 5 százalékos minimálbér-emelés legfeljebb kiindulási alap lehet a tárgyalásokon; ennél a szakszervezet magasabb, 9 százalékos emelést szeretne elérni – mondta Kordás László, az MaSzSz elnöke.

(MTI)

Munkajogi kiskönyvtár csomag 2015

A csomag tartalma:

– Atipikus munkajogviszonyok

– Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban

– Külföldiek magyarországi foglalkoztatása

Rendelje meg csomagban 20% kedvezménnyel >>

Lázár János, aki a jövő évi büdzsét az adócsökkentés költségvetésének nevezte, azt mondta: ez az első alkalom 25 éve, hogy a kormány az év első félévében világossá tette a következő esztendőre vonatkozó pénzügyi terveit.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) készen áll a jövő évi bértárgyalások megkezdésére, de úgy véli, hogy a Lázár János által javasolt 5, 5 százalékos minimálbér-emelés legfeljebb kiindulási alap lehet a tárgyalásokon; ennél a szakszervezet magasabb, 9 százalékos emelést szeretne elérni – mondta Kordás László, az MaSzSz elnöke.

(MTI)

A számvitel nagy kézikönyve 2015 + 57 számviteli eset megoldása

  • érdekes számviteli példák
  • jogszabály alkalmazási tippek
  • döntési alternatívák
  • könyvelési lépések
  • ábrák és táblázatok

A népszerű szakkönyv áráért most az 57 számviteli eset megoldása című könyvet is megkapja!

Rendelje meg most a két könyvet egy áráért! >>


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.