A BKIK idegenvezetői idén is izgalmas városnéző programokkal irányítják a figyelmet a szektorra
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Szeptember 27-én, az ENSZ Turisztikai Világszervezete által létrehozott Turizmus Világnapján a turisták és a turisztikai szolgáltatók, valamint a szektorban dolgozók együtt ünnepelnek, és felhívják a figyelmet a turizmus társadalmi, kulturális és gazdasági hasznosságára. A fővárosi kamara idegenvezetőivel számos várostörténeti és a város működését bemutató túrával várja az érdeklődőket.
2011 óta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokat tömörítő Kereskedelmi Tagozata állandó szereplője a Turizmus Világnapja budapesti programjainak. Szakképzett idegenvezetői közreműködésével a figyelem központjába állítja azokat az értékeket, amelyek a főváros és az ország imázsát alakítják a turisták körében.
A Kamara által szervezett programok a fenntartható turizmus kialakításának fontosságára, a közösségi közlekedésünkben rejlő városfelfedező lehetőségekre, a természet – és környezetünk védelmére, a fővárosunk területén élt civilizációknak az emlékeire, kulturális, szellemi, ipari örökségünkre, továbbá, a turizmus szereplőire, az iparági trendekre hívják fel a figyelmet.
A programban hagyományosan szerepelnek a kedvelt turisztikai fókusztól eltérő érdekességek is, így például különleges üzemlátogatást szerveznek a fővárost szolgáló közművek, gyárak, kutató intézetek területeire. Idén a régi Csepeli Papírgyár telephelyén működő körforgásos gazdasági modellt követő papírgyárak, a Gödöllői Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrzési Központ Haszonállat Génmegőrzési Intézet és Arbo-park tevékenységét mutatják be.
A BKIK által létrehozott BUM – Bevásárló Utca Menedzsment 2013 óta szintén állandó és fontos szereplője a Turizmus Világnapja budapesti programjainak. Kínálatukból kiemelkedik a Bartók Béla Boulevard Eleven Ősz c. programsorozata, amely szeptember 27-28. között számos helyszínen fogadja az érdeklődőket.
A BKIK 2021-ben, Budapest Covid utáni turisztikai „újraindulásban” is jelentős szerepet vállalt, hiszen elindította „Újra nyitva Budapest” fogyasztásösztönző programját először a vendéglátásban, majd a turizmusban. Ezt követően 2022-ben a „Kamarai Hajó” elnevezésű szakmai kerekasztal rendezvénnyel megalapozta a belföldi turizmus ösztönzésében érdekelt turisztikai vállalkozások, szakmai szervezetek, valamint a megyei területi kamarák jövőbeli együttműködését.
Az idei programokról részletes tájékoztató a BKIK honlapján található.