A cégek felét már megbüntették


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közel 390 ezer, legalább három éve működő cég van Magyarországon, és ezek csupán 48 százaléka nem kapott még soha semmilyen bírságot. A három évesnél fiatalabb cégek 47 százalékát is már legalább egyszer megbüntették valamilyen jogcímen – áll a PartnerControl cégminősítő céginformáció szolgáltatást is üzemeltető Bisnode csoport elemzésében.


2011-ben indult a legtöbb eljárás cégek ellen, akkor több mint 671 ezret indítottak a hatóságok összesen 407 ezer cég ellen. 2012-ben 267 ezer eljárás indult.

Keleti József, a Bisnode Csoport magyarországi Country Managere arra hívta fel a figyelmet, hogy üzletkötés esetén – különösen utólagos fizetés engedélyezésekor – nemcsak az éppen aktuális NAV- vagy bírósági határozatokat érdemes megnézni a megrendelő kapcsán, hanem azt is, hogy a múltban büntették-e a céget. Például ha minden áfa-bevallás idején NAV-végrehajtást kap a társaság, az azt is jelentheti, hogy más számláit is vélhetően késve fizeti ki.

Jelenleg több mint 68 ezer cég adószámát függesztette fel a NAV; az ilyen cégek száma 2012-ben átlagosan 70 ezer volt. A felfüggesztett adószámú cégek nagy része gyorsan rendezi elmaradását, ennek ellenére évente közel 30 ezer olyan vállalkozás adószámát törlik – derül ki a felmérésből.

A munkaügyi és munkavédelmi jogsértések száma is jelentősen emelkedett az elmúlt évben: míg 2010-ben és 2011-ben közel 1200 céggel szemben indult eljárás, tavaly már 5700 vállalkozás ellen kezdeményeztek munkaügyi vagy munkavédelmi eljárást – olvasható a PartnerControl közleményében.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

2023. szeptember 28.

Felkai: növelni az ökológiai művelésű területek mennyiségét

A fenntarthatóság része a mindennapoknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomonkövetése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Felkai Beáta Olga szerdán Tapolcán.

2023. szeptember 28.

Royal Flush az IT-szektorban, avagy ami mindent visz: ransomware

Ransom malware vagy ransomware egy olyan típusú rosszindulatú program, amely megakadályozza a felhasználókat, hogy hozzáférjenek a rendszerükhöz, avagy a személyes fájljaikhoz. Rendszerint váltságdíjat követelnek a hozzáférés visszaadásáért cserébe.