A cégek zömének túl gyors a technológiai fejlődés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyarországon megkérdezett innovációért felelős vezetők 80 százaléka – világszerte 81 százaléka – szerint a digitális ipari technológiák a következő 10 évben gyökeresen átalakítják majd az iparágakat, ugyanakkor 10-ből 8 magyar vállalatvezető szerint a technológiai fejlődés gyorsasága túlmutathat cége alkalmazkodási képességén – derült ki a GE Innovációs Barométer felméréséből, amely első alkalommal Magyarországra is kiterjedt.


A nemzetközi trendekhez hasonlóan a magyar döntéshozók 65 százaléka az óvatos megközelítést alkalmazza az innovációba befektetések során, a kockázatosabb innovációs stratégiával szemben. Így a vállalatok inkább a már meglévő és bevált termékeket és szolgáltatásokat fejlesztik tovább.

Az innovációs stratégiát a saját üzleti stratégiájuk szerves részeként kezelő vállalatoknak a jövő tehetségei már nem a lexikai tudásukkal vagy fejlett analitikai képességükkel válnak vonzó jelöltté: a felmérés a magyar innovációs döntéshozók a problémamegoldó képességet (78 százalék), a kreativitást (74 százalék), valamint a stratégiai gondolkodásmódot (45 százalék) emelték ki mint a versenyképesség szempontjából elvárt képességeket.

Minden második magyar döntéshozó szerint a negyedik ipari forradalomként is emlegetett digitális fejlődés pozitív hatással lesz a foglalkoztatásra, 26 százalék ugyanakkor ennek ellenkezőjétől tart. A fejlődés a munka természetére is hatással lesz: a kutatás szerint a magyar cégvezetők elsősorban az új, addig nem létező munkakörök születését (53 százalék), az egyes kiemelt munkakörben dolgozók iránti megnövekedett keresletet (49 százalék), valamint a munkavégzés rugalmasabb jellegét (45 százalék) emelték ki.

Kommentár a közbeszerzési törvényhez

Megjelent!

Kommentár a közbeszerzési törvényhez című kiadványunk a 2015. november 1-jén hatályba lépő új közbeszerzési törvény rendelkezéseit magyarázza, a műfajnak megfelelően paragrafusról paragrafusra.

Megrendelés >>

A felmérésből kiderült: a magyar vállalatok alig fele él a fejlett analitikai eszközök nyújtotta lehetőségekkel, eközben globálisan a döntéshozók 61 százaléka alkalmazza a big data analitikáját. A big data a cégek, az intelligens hálózatok, a magánszektor és az egyéni felhasználók által világszerte és napi szinten előállított óriási adatmennyiséget jelenti.

A felmérés eredménye szerint a globális trendektől némileg elmaradva a magyar cégvezetők mindössze 59 százaléka szerint nőtt a cégük bevétele, és profitja az elmúlt évek innovációs együttműködéseivel.

Magyarország innovációért felelős döntéshozóinak 84 százaléka – globálisan 90 százaléka – gondolja úgy, hogy a leginnovatívabb vállalatok nemcsak új termékeket és szolgáltatásokat, de új, korábban nem létező piacokat is képesek létrehozni.

A GE 5. alkalommal készített kutatást 2015. október és december között 23 országban, 3 ezer innovációért felelős felsővezető és 1400 szakértő megkérdezésével a digitalizáció és innováció üzleti környezetre gyakorolt hatásáról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.