A celebek ideje lejárt? Így változik a vásárlói magatartás 2024-ben


Egyre tudatosabb vevők, kevésbé hatnak már rájuk a hagyományos vásárlásösztönző reklámok. A celebek szintén kezdik elveszíteni a befolyásolási képességüket, már a véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak igazán a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a figyelmüket – derül ki az EY legfrissebb, 30 országban több mint 23 000 fogyasztó megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.

Vásárláskor online közösségekben tájékozódik az EY több mint húszezer fős kutatásban megkérdezettek közel kétharmada (57%) és ennél is többen (61%) vettek már valamilyen terméket influenszer ajánlása alapján. Ehhez képest csak a válaszadók ötöde (21%) kattintott rá egy hirdetésre a közösségi médiában.

Egy-egy influenszert elsősorban azért kisérnek figyelemmel, mert olyan anyagokat készít, amit értékesnek (49%) vagy élvezetesnek (44%) találnak. A celebek ezzel párhuzamosan veszítenek a népszerűségükből – mindössze a megkérdezettek negyede (25%) követ valakit csak azért, mert híres.

„Az emberek Magyarországon is egyre tudatosabbak. Az érzelmek helyett sokkal inkább racionális szempontból közelítik meg a vásárlást. Emiatt a korábban jól bevált – elsősorban befolyásolásra épített – hirdetési és értékesítési eszközökkel nehezebb mozgósítani, ami új megközelítést igényel a gyártók és forgalmazók részéről” – hangsúlyozta Palincsár László az EY Customer & Growth területének vezetője.

Az EY kutatása arra is felhívja a figyelmet, hogy a fogyasztók figyelmét az influenszerek ajánlásai mellett kézzelfogható előnyökkel, például kedvezményekkel és az exkluzív, személyes ajánlatokkal lehet a legjobban megragadni, míg válaszadók márkahűségét pedig leginkább az ingyenes szállítással (67%) és a kiválasztott termékek kedvező árával (49%) tehetjük szorosabbá. 

Forrás: EY globális fogyasztói felmérés (Future Consumer Index) 


Kapcsolódó cikkek

2024. július 19.

MTÜ: erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly

A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január-júniusban 7,5 millió vendég 17,8 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken, ami 7,6 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi rekordév első fél évi értékét – összegezte pénteken kiadott elemzésében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

2024. július 19.

Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot

Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking, továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, illetve a fogyasztók pszichés befolyásolását is. A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást. Ez minden idők legmagasabb, utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága. A döntés azt jelzi, hogy a GVH kiemelten védi a magyar családokat, illetve a turisztikai ágazatot – írták.