A kis cégek 92 százalékának gyenge a likviditási helyzete


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kkv-kat is érzékenyen érinti a lassuló gazdasági növekedés és az eurózóna növekvő adósságválsága: a fél évvel korábbi állapothoz képest 8 százalékponttal csökkent a cégvezetők jövőbe vetett bizalmát kifejező index értéke. A vállalkozások megfelelő működését legnagyobb mértékben a gazdasági környezet bizonytalansága és a belföldi kereslethiány akadályozza.

A vállalkozások 77 százaléka számolt be arról, hogy kisebb-nagyobb mértékben korlátozza tevékenységüket a tőkehiány. A cégek 53 százaléka úgy látja, nem változik cége – egyébként nem megnyugtató – likviditási helyzete a következő hat hónap során, 37 százalék pedig annak romlására számít – derül ki az OTP Bank friss kkv konjunktúraindexéből.

Az összes megkérdezett vállalkozás 54 százalékának lenne szüksége valamilyen hitelforrásra. E cégek közel négyötöde úgy véli, képes is lenne kitermelni az igényelt hitelösszeget. Minden harmadik megkérdezett a hitelből beruházást hajtana végre, amely révén nőnének a vállalkozás bevételei. Minden negyedik potenciális hiteligénylő a hitel segítségével rendezné napi likviditási problémáit, egyensúlyba hozná működését, ami lehetővé tenné a törlesztés plusz költségének kitermelését is. Az érintett cégek 14 százaléka a friss forrást piacbővítésre használná, míg 9 százalék új munkahelyek létrehozására, és így a cég termelésének növelésére – derül kia bank felméréséből.

A bank bejelentette: a 2011 őszén indított Széchenyi 50 programját április 13-ig meghosszabbítja.

Forrás: OTP Bank


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.