A kkv-k kétharmada beruházna
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A megkérdezett hétszáz kisvállalati vezető kétharmada válaszolta azt, hogy beruházást tervez a közeljövőben, és ezek fele kíván ehhez bankhitelt igénybe venni – mondta Bunna Gyula, a UniCredit Bank ügyvezető igazgatója a bank által végzett kutatás eredményeit ismertetve.
A mintában szereplő cégek fele soha nem fontolta meg azt, hogy uniós pályázaton induljon. Mindössze 15 százalékuk pályázott, viszont 90 százalékban nyertek is – közölte az ügyvezető igazgató. A nem indulók a bonyolult adminisztrációra hivatkoztak, míg a nyertesek a kötelező minimális önerő nagyságát kifogásolták a kutatás szerint.
A cégek beruházást tervező kétharmadának 41 százaléka tárgyi eszközt vásárolna, 30 százalékuk ingatlanbővítéssel, 16 százalékuk járművásárlással, 14 százalékuk pedig informatikai fejlesztéssel kalkulál.
(Forrás: MTI)
Tervezzen az őszre Hungary Cardért!
Jelentkezzen most Rodin képzésekre, és mi meglepjük Önt egy Hungary Card Basic – Magyar Turizmus Kártyával, a Hotelinfo Iroda jóvoltából, melyet a rendezvény helyszínén veheti át!
Rendezvénynaptárért kattintson >>> |
|