A kormány meghosszabbítja a veszélyhelyzetet Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A beadott javaslat szerint szeptemberig tartják fent a veszélyhelyzethez kapcsolódó rendeleteket – írta a Magyar Narancs.

A lap által felfedezett kedden késő este a kormány által benyújtott parlamenti iromány szerint a főszabály szerint őszig meghosszabbítják a most érvényben lévő veszélyhelyzettel összefüggő intézkedéseket. Korábban a parlament novemberben adott 90 napos felhatalmazást a kormánynak, hogy rendeleti úton kormányozzon, majd ezt januárban 15 nappal, majd februárban további 90 nappal hosszabbították meg.

Jelenleg pedig a javaslat szerint a törvény a 2021. évi őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napon veszti majd hatályát. Emellett a szöveg olyan részeket is tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a kormánynak, hogy akár korábban is megszüntesse a veszélyhelyzetet.

Az indokolás szerint „a világjárvány elleni védekezés gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán. A javaslat ezért szükség esetén biztosíthatja a megfelelő méltányosságot olyan esetekben, amikor a veszélyhelyzeti kormányrendeletek ideiglenes továbbalkalmazása az állampolgárok szempontjából lényeges.”

(Lapszemle, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.