A Sberbank ügyfeleinek jelenleg nincs teendőjük, kártalanításuk 38 millió forintig automatikus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Sberbank ügyfeleinek jelenleg nincs teendőjük, kártalanításuk a betétbiztosítási alapon keresztül 100 ezer euróig, körülbelül 38 millió forintig automatikus – mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Kandrács Csaba hozzátette, három kifizetési csatorna lesz, a bankban tárolt összegtől függően. Lesz az ügyfelek közül, aki a Magyar Postán, lesz, aki egy kifizető ügynök bankon keresztül kapja vissza a pénzét, a harmadik esetben pedig egy formanyomtatványt kell az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) beküldeni. Közölte: most mérik fel, hogy pontosan hány ügyfélről van szó és azoknak mennyi pénze volt a bankban. Az OBA szakemberei ezt követően közlik, hogy kinek mit kell tennie. Kandrács Csaba elmondta, a banki ügyfelek közül körülbelül 61 ezren vannak azok, akik teljes egészében kártalanítva lesznek. Az MNB alelnöke kiemelte, legkésőbb március 18-án mindenkinek lesz lehetősége, hogy hozzájusson a pénzéhez.

Körülbelül 1000 azon ügyfelek száma (főleg vállalatok), akik 38 millió forintnál többet tartottak a bankban. Az érintetteknek hitelezői igényt kell bejelenteniük a felszámoló cég felé.  A végelszámolás körében felmérik, hogy mekkora Sberbank vagyona és megnézik, hogy a vagyonhoz képest mekkora hitelezői igény érkezett be. Amennyiben elegendő a vagyon, akkor mindenki minden pénzét megkapja, ha azonban a bank vagyona erre nem elég, akkor az ügy átfordul felszámolási eljárásba, és a vagyonelemek értékesítésével a kielégítési sorrend alapján jutnak az érintettek a pénzükhöz.

Kandrács Csaba hangsúlyozta: az, ami a Sberbankkal történt, egy kívülről jövő, célzottan ható ügy volt, nincs probléma a magyar bankrendszerben, az jó állapotban van, stabilan működik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. március 2.

Végelszámolás indul a Sberbanknál

Az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál.
2021. november 25.

41,3 millió forint bírságot kapott a Sberbank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 41,3 millió forint bírságot szabott ki a Sberbankra a hitelezési kockázatok kezelésére vonatkozó, a vállalatirányítási, az értékvesztés- és tőkekövetelmény-számítási, az informatikai, a betétbiztosítást érintő, illetve az adatszolgáltatási hiányosságok miatt; a hibák ugyanakkor nem érintik a bank megbízható működését.
2018. május 24.

Bebetonozták az orosz adórendszert

Oroszország nem változtat az adórendszerén az elkövetkező hat évben – jelentette ki Anton Sziluanov, Oroszország első miniszterelnök-helyettese, pénzügyminiszter kedden, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.