Agrártámogatások az ökológiai gazdálkodást választóknak


Minden korábbinál nagyobb előnyöket biztosítanak az új Közös Agrárpolitika Stratégia Terv (KAP ST) keretében európai uniós társfinanszírozással induló agrártámogatások azoknak a termelőknek, akik az ökológiai gazdálkodást választják. Az ökológiai gazdálkodás támogatására készült felhívás most kezdődött társadalmi egyeztetésénél az Agárminisztérium várja az érintettek véleményét, hiszen minden észrevétel számít a megfogalmazott célok teljesítése érdekében – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az Agrárminisztérium (AM).

A minisztérium kifejtette: az Ökológiai gazdálkodás támogatása című felhívás a jelenleg még konvencionális művelésű területek ökológiai művelés alá vonását és átállását, illetve a már ökológiai művelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartását ösztönzi vissza nem térítendő átalánytámogatás formájában.

A támogatási program öt évig tart, 2025. január 1-jén kezdődik, és 2029. december 31-én zárul le.
A kedvezményezettek vállalják, hogy ezen idő alatt a támogatásba vont területeiken – legyen az szántó, gyep, ültetvény – az ökológiai gazdálkodás előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak.

Az AM emlékeztetett: az idei év végéig tartó, ökológiai gazdálkodást segítő hároméves támogatási programban 3589 termelő 175 423 hektárral vesz részt. 2023-ban Magyarországon az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagysága – az átállási területekkel együttesen – elérte a 320 ezer hektárt, amiben jelentős szerepe van a támogatási intézkedésnek.

A felhívás szeptember 27-ig véleményezhető a kap.gov.hu oldalon, ahol a kiírással kapcsolatos minden további dokumentum is megtekinthető.

A társadalmasítás során érkezett észrevételeket a Nemzeti Irányító Hatóság megválaszolja, illetve közzéteszi, lehetőséget teremtve arra, hogy a partnerszervezetek megismerjék egymás véleményét – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 26.

Csapnivaló évet zárt a mezőgazdaság

A mezőgazdasági gazdálkodók 51 százaléka kifejezetten rossznak, további 19 százalék pedig az átlagosnál gyengébbnek ítélte gazdálkodási szempontból az elmúlt évet a rendkívüli aszály, a terménypiaci anomáliák és az inputanyagok drágulása miatt – közölte az Agroinform.hu.
2013. július 4.

Hogyan szolgálhatja a számvitel a fenntartható fejlődést?

Az utóbbi évek környezeti katasztrófái, a folyamatos szembesülés a környezetkárosítás visszafordíthatatlan következményeivel egyre hangosabb követeléssé erősítik a már évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott igényt, amely radikális szemléletváltást sürget a természeti és társadalmi erőforrások gondatlan használata terén, az önérdektől vezérelt, fékevesztett növekedés helyébe a fenntartható fejlődést téve rendezőelvként. Sürget az idő, hogy a profitmaximálást felváltsa a fenntartható nyereség, az erőltetett gazdasági növekedést pedig a környezettudatos, jövőt féltő, valóban felelős vállalati működés.