Akcióterv a trükkös webáruházak ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A félrevezető online kereskedelmi gyakorlat kiszűrésére a szaktárca a társhatóságokkal közösen rendszeresen ellenőrzi a webáruházakat az erre a célra kidolgozott akcióterv alapján – közölte Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.


A helyettes államtitkár hangsúlyozta, az idén a fogyasztóvédelem középpontjában az e-kereskedelemmel és a termékbiztonsággal kapcsolatos kérdések szerepelnek, ezért az interneten „csodát ígérő” terméket árusító, megtévesztő állításokat feltüntető webáruházak elleni eredményes fellépés érdekében az ITM a fogyasztóvédelmi hatóság mellett az akcióterv végrehajtásába bevonja a  Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) is.

Keszthelyi Nikoletta felidézte, hogy a közös hatósági fellépés eredményeként jelentős mértékben csökkentek a szabálytalan árubemutatók.

Az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szólt arról, hogy az elmúlt időszakban több mint 1200 e-kereskedelmi vállalkozást vizsgáltak, jó részük félrevezető kereskedelmi gyakorlatot folytatott. 

Példaként említette: próbavásárlás után az OGYÉI megállapította, hogy a gyógyhatást ígérő termékben nem volt megfelelő hatóanyag, az orvosi eszközök esetében a hazai forgalmazásra vonatkozó előírások nem teljesültek.

A fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a későbbi problémák elkerülése érdekében arra hívta fel a fogyasztók figyelmét, hogy vásárlás előtt tájékozódjanak a webáruházról.  

A jogszerűen működő webáruházak széleskörűen tájékoztatnak a fogyasztói jogokról, a szállítási és fizetési tudnivalókról, a vásárlás utáni elállási lehetőségről, ezek betartását a fogyasztóvédelmi hatóság rendszeresen ellenőrzi – mondta Keszthelyi Nikoletta.

[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]

 

Jellegzetes problémaként említette, hogy a „csodát ígérő” honlapok telefonszámon kívül más elérhetőséget jellemzően nem tüntetnek fel, a vállalkozásról nem adnak információt, a vásárlói elállási lehetőséget nem biztosítják. Jellemző ezekre a honlapokra, hogy először a fogyasztót egy problémával szembesítik, majd erre kínálnak megoldást, a megrendelést pedig azonnal el lehet küldeni.

Bognár Lajos országos főállatorvos elmondta, hogy az élelmiszerágazat hatékony felügyelete és kifehérítése céljából a Nébih törekszik az együttműködésre az érintett társhatóságokkal, valamint az egyéb szakmai és szakmaközi szervezetekkel.

Hangsúlyozta, hogy az étrendkiegészítők ellenőrzését fontosnak tartják, mert élelmiszernek minősülnek. Legutóbb egy logisztikai cégnél foglaltak le több mint 60 ezer doboz étrendkiegészítőt, 668 millió forint értékben, többnyire fogyasztószereket, zsírégetőket, potencianövelő termékeket, vitaminokat, hajhullás elleni szereket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.