Alig él az építőipar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januárban 4,1 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye. Az ágazatot a közútfejlesztések tartják életben, az épületek építésére kötött szerződések volumene 31 százalékkal zuhant.


Az építőipar termelése 2013 januárjában 4,1 százalékkal csökkent éves összevetésben mind a kiigazítatlan, mind pedig munkanap-tényezővel kiigazított adatok szerint; decemberhez képest szezonálisan kiigazított adatok szerint 1,5 százalékkal csökkent a termelés – közölte honlapján a KSH.

A januárjában kötött új szerződések volumene 0,5 százalékkal kisebb volt az egy évvel azelőttinél. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 31,0 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére kötötteké viszont 64,7 százalékkal emelkedett. A növekedés az előző évi alacsony bázis mellett néhány, közútfejlesztésre januárban kötött szerződésnek köszönhető.

Az építőipari vállalkozások idén január végi szerződésállományának volumene 19,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya ötödével csökkent, az egyéb építményeké 43,1 százalékkal nőtt egy év alatt. Az utóbbi emelkedés elsősorban a 2012-ben közlekedési infrastruktúra fejlesztésére és közműépítésre kötött nagy értékű szerződések következménye.

2012-ben 5,9, 2011-ben 7,8 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.