Átháríthatják a fuvarozók az elektronikus útdíjat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elektronikus útdíj olyan többletterhet jelent a hazai belföldi fuvarozóknak, amelynek részbeni áthárítása a megrendelőkre nem kerülhető el – hívja fel a figyelmet a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary).


A NiT Hungary továbbra sem vitatja, hogy az ország közúti infrastruktúrája szempontjából nem fenntartható a helyzet, hogy a környező országok közül Magyarországon kell messze a legkevesebbet fizetni annak használatáért. A fuvarozók szerint ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy belföldi közúti közlekedési szolgáltató költségszerkezetében eddig egy-két százalékot kitevő úthasználati díj 2013. július 1. után az üzemanyag után a második legnagyobb költségelem lesz.

Az ipartestület számításai szerint például a tranzitforgalom szempontjából fontos Záhony-Rédics vonalon – ahol az 580 kilométeres útból 510 kilométer fizetős szakasz – egy EURO II besorolású, öttengelyes szerelvénnyel és a nettó 85,34 forintos kilométerenkénti díjjal számolva 2013. második felétől nettó 43 500 forintért lehet majd eljutni, ami több mint 16-szoros növekedés a jelenlegi rendszerben fizetendő összeghez képest.

A testület egyetért azzal, hogy az infrastruktúra fejlesztéséért és a közutak fenntartásáért a használók fizessenek, ahogyan azt sem vitatja, hogy a tehergépjárművek környezeti terhelése jóval nagyobb, mint a személyautóké.

Az NiT a közleményben beszámolt arról is, hogy számos regionális találkozót tartottak az utóbbi hetekben, amelyekre meghívták az egyes térségek országgyűlési képviselőit is abból a meggyőződésből kiindulva, hogy csak akkor születhet előremutató szabályozás az útdíj kérdésében, ha a döntéshozók közvetlenül is ismerik a fuvarozók álláspontját. A NiT Hungary meghívását elfogadó képviselők tisztában vannak a döntés következményeivel és támogatják az érdekvédelmi szervezetek kezdeményezését egy olyan csomag összeállításában, amely csökkenti a belföldi fuvarozók versenyhátrányát.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.