Átláthatóbbá válnak a bankszámlák költségei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bankoknak egységes díjjegyzéket kell készíteniük a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről, ezeket a kondíciós listákat pedig fel kell tölteniük egy összehasonlító adatbázisba jövő év közepétől. Az erről szóló kormányrendelet tervezetét a Pénzügyminisztérium bocsájtotta társadalmi egyeztetésre.

Az egységes kondíciós listáknak köszönhetően a lakossági ügyfelek számára átláthatóbbá és könnyebben összehasonlíthatóvá válik hitelintézetek bankszámla kínálata. A tervezet szerint az adatokat a bankoknak egy központi pénzügyi felügyeleti adatbázisba is fel kell majd tölteniük. Így az ügyfél a számára fontos díjtétel (például külföldi átutalás vagy bankkártya díja) alapján azonnal össze tudja vetni a különböző ajánlatokat.

Az átláthatóságot segíti az is, hogy a bankoknak évente díjösszesítőt kell majd küldeniük az ügyfélnek minden, a bankszámlája kapcsán igénybe vett pénzügyi szolgáltatásról. A banki költségek pontos ismeretében az ügyfelek megalapozottan tudnak dönteni arról, hogy továbbra is igénybe veszik az adott pénzügyi szolgáltatást, vagy esetleg szolgáltatót váltanak. Utóbbi esetben választhatják az egyszerűsített bankváltást is.

A könnyebb összehasonlítás, a számlatermékek jobb átláthatósága várakozásunk szerint a bankokat is erősebb versenyre fogja ösztönözni – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

A számladíjak összehasonlíthatóbbá tételét biztosító rendelet az uniós fizetésiszámla-irányelv része. A társadalmi egyeztetés és a kormány döntése után a rendelet várhatóan 2019. július 31-én lép hatályba.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.