Autóhitelek: az OTP-nek 6 milliárdba kerül a forintosítás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A deviza alapú gépjármű- és fogyasztási hitelek forintosítása az augusztus 19-i piaci árfolyamon történik, az érintett ügyfelek azonban kedvezményt kapnak; a döntés az OTP Csoportnak mintegy 6 milliárd forint terhet jelent – tette közzé az OTP Bank Nyrt. kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.


Minden érintett fogyasztói szerződés forintosítását feltételezve a döntés várható adózás előtti egyszeri negatív eredményhatása az OTP csoportra nézve mintegy 6 milliárd forint. A céltartalék megképzése várhatóan az idei  harmadik negyedévében megtörténik, bemutatására pedig az egyszeri-korrekciós tételek között kerül sor – tájékoztatott a bank.

A bank tájékoztatásában felidézte, hogy augusztus 19-én a kormány megállapodott a Magyar Bankszövetséggel a deviza alapú gépjármű- és fogyasztási hitelek forintosításáról.

Ennek megfelelően az érintett fogyasztói szerződések forintosítására az augusztus 19-én érvényes piaci árfolyamon kerül sor , ami 287,2 forintos svájci frankot és 309,2 eurót jelent. Az ügyfeleknek járó kedvezmény mértéke megegyezik a deviza alapú jelzáloghitelek forintosítása során alkalmazott árfolyam  – 256,5 forint svájci frank és  309,0 forintos euró – és az augusztus 19-én érvényes árfolyam közötti különbséggel – közölte az OTP.

Változik az adózás

Az új, 2016-os adócsomag több helyen átírja az idei adójogszabályokat is; az Adó szaklap legfrissebb számából a szabályozás valamennyi részletét megismerheti és megértheti.

Az Adó szaklap 2015/11. számát itt rendelheti meg.

A két árfolyam különbségéből keletkező terhet fele-fele arányban a bankok és az állam viselik – emlékeztet az OTP.

Az OTP közleményében emlékeztet arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankok rendelkezésére bocsátja a forintosításhoz szükséges svájci frank mennyiséget. A forintosításhoz szükséges teljes svájci frank mennyiséget az OTP Csoport 287,2  árfolyamon megvásárolta az MNB hétfői tenderén.

A megállapodásnak megfelelő törvény végrehajtása „az OTP magyarországi csoporttagjainál fennálló lakossági deviza alapú fogyasztói szerződések esetében a deviza árfolyamkockázat megszűnésével jár, amely mind az érintett ügyfelek, mind az OTP csoport esetében kedvezőbb kockázati profilt eredményez” – áll a tájékoztatásban.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.